Értelmiség a lét minimumán: diplomás kukázók
A kulturális szféra közalkalmazottainak nyomora szinte láthatatlan, rajtuk kívül alig érzékeli valaki, miközben helyi közösségekben munkájuk sokszor esszenciális. Munkatársaink érdeklődésére kiderült: a művelődésszervezőknek, könyvtárosoknak egyre több és fontosabb a dolguk, de közben közülük sokan nyugdíjas szüleik segítségére szorulnak. Már ha kitartanak, és nem hagyják el az országot. A humán tőke kivándorol – figyelmeztet érdekképviseletük.
Gulyásné Rózsahegyi Gyöngyi azt mondja, neki könnyű, ő hobbikönyvtáros. Ezért nevét és arcát is vállalva hajlandó beszélni arról, milyen körülmények között élnek a közgyűjteményi alkalmazottak. A munkát főállásban végzi ugyan a pécsi Apáczai Nevelési Központ (ANK) bibliotékájában, 32 éve van a pályán, de nem a havi nettó 120 ezerért csinálja, hanem mert szereti.
|
|
Gulyásné Rózsahegyi Gyöngyi arcát adja közös panaszukhoz
Laufer László / Népszabadság |
Férje vállalkozó, viszonylag jó jövedelemmel, így Gyöngyi alacsony keresetét nem sínyli meg a család. Az asszony az ANK könyvtárában dolgozó 11 munkatársától és a városban másutt szolgáló kollégáktól ismeri azonban szakmája napszámosainak anyagi gondjait. Például azt is, hogy a könyvtárosok minden korábbi béren felüli juttatását megszüntették az elmúlt tíz évben.
Régen oda már az évi ötezer forintos ruhapénz, a cafeteria vagy az a húszezer forint, amit évente könyvvásárlásra kaptak.
Az ANK jól dolgozó könyvtárosait viszont minden decemberben megjutalmazzák 20 ezer forinttal. Hogy ezt a pénzt mindenki mennyire várja, mennyire tervez vele, arról megható verset, sőt drámát lehetne írni.
A közgyűjtemények (könyvtárak, levéltárak, múzeumok) és a művelődési házak dolgozóinak a Medgyessy-kormány 2002-es nagy közalkalmazotti béremelése óta érdemben nem nőtt a jövedelmük. A 2008-as, csekély mértékű emelést mára régen elnyelte az infláció, a 2002-es vagy 2008-as fizetések ma reálértéken jóval kevesebbet érnek, mint 7 vagy 13 évvel ezelőtt.
Valamivel több, mint 15 ezer ember dolgozik ezen a területen – tekintélyes a leépülés a rendszerváltás óta, amikor még mintegy 40 ezren voltak. Ahogy a létszám csökken, úgy gyarapodnak az egy emberre jutó feladatok. Akad jó pár olyan integrált könyvtár, művelődési ház, helytörténeti gyűjtemény is kisebb településeken, ahol minden munkát egy-két ember végez.
|
|
| Fotó: Laufer László / Népszabadság |
A lapunk által megkérdezettek közül Gulyásnén kívül senki sem vállalta nevét, arcát. Egyik beszélgetőtársunk 33 éve dolgozik Zalaegerszegen a megyei (jelenleg városi) könyvtárban, 1989-ben felsőfokú szakképesítést szerzett könyvrestaurátorként, ő végzi ezt a munkát a megye összes közgyűjteményében. Immár nyolc éve nettó 89 ezer forintot visz haza, a béren kívüli juttatások (ebédjegy, hozzájárulás munkaruhához, beiskolázási támogatás, üdülési hozzájárulás, szerény jutalomkeret) lassan eltűntek az összeg mellől – a zalai közintézményeknek már nem telik ilyesmire. A gyógyszereit – mivel neki nem telne rájuk – 76 éves édesanyja váltja ki rendszeresen a hónap elején a nyugdíjából, sok más kollégáját is idős szülei segítik.
„Hatalmas csend vesz körül bennünket, ha szó van a kultúráról, akkor szavalnak róla vagy szoborállítási vitákat kezdeményeznek. A fiatalok, akik ezt a szakmát tanulták, rögtön elmennek Németországba. Én már nem indulok neki, hová mennék 54 évesen.”
A „dolgozói szegénység” élő példáit felvonultató szféra régóta esedékes bérrendezését elvben a kulturális államtitkárság is támogatja, de a Nemzetgazdasági Minisztérium a jövő évi költségvetésben sem talált megfelelő forrásokat. A problémát a kormány a teljes kulturális területre kiterjedő életpályamodell kidolgozásával szeretné megoldani, ennek bevezetése azonban további éveket igényel.
87 százalék
A területen dolgozók 87 százaléka egy fillérrel sem kap többet, mint amit a 2008 óta érvényben lévő bértábla számukra garantál. Pedig a mostanáig utolsó, azaz a hét évvel ezelőtti béremelés hatásait már régen elnyelte az infláció.
Sándor egy tiszántúli közgyűjtemény muzeológusa, 35 éves, a feleségével két kisfiút nevelnek. Egyetemet végzett, korábban tanár volt, a jelenlegi munkahelyén nyolc éve dolgozik, a beosztása öt éve muzeológus. A havi fizetése nettó 128 ezer forint, ezenkívül jár neki havi 8 ezer forint élelmiszer-utalvány. Habár a feleségével már régen nem pályakezdők, nyugdíjas szüleiktől havi 10-20 ezer forintot kapnak, hogy „túléljék" a hónapot. Arra a kérdésünkre, hogy mi tartja a muzeológus pályán, Sándor azt válaszolta: a tanári munka nem neki való, ellenben muzeológusként kutathat, előadásokat tarthat konferenciákon, kreatív munkát végezhet, és sokszor lenyűgöző értékek veszik körül. Érdeklődésünkre, hogy muzeológusként megfelelő munkajogi védelmet élveznek-e, Sándor visszakérdezett:
„Munkajogi védelem? Ezen röhögnöm kell."
Majd hozzátette: erősíteni kellene a munkajogi védelmet, de egyáltalán nem biztos, hogy ez a teljes közművelődési szférát jellemzi, mindenre nincsen rálátása.
Hoppál Péter kulturális államtitkár pár hónapja azt nyilatkozta lapunknak, hogy a kétségtelen szűkölködés ellenére is „mindössze 500 ember kénytelen a 2008-as bértábla szerinti fizetésén tengődni", a többiek részesülnek valamilyen szerény mértékű bérkiegészítésben, és részben ez indokolta a jövő évi béremelés elmaradását is. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) viszont saját felméréseire hivatkozva vitatja ezt az adatot. Szerintük a területen dolgozók 87 százaléka csak a bértábla által előírt összeget kapja. A két számítás közötti különbséget a szakszervezet szerint az magyarázhatja, hogy a minisztériumi felmérés beszámíthatja a családi pótlékot, vezetői pótlékot, illetve az egykulcsos adó bevezetése miatti bérkompenzációt is a bértáblától való eltérések közé.
|
|
Láthatóan komoly igény van Gulyásné Rózsahegyi Gyöngyi (jobbra) és kollégái munkájára
Laufer László / Népszabadság |
A valóság kijózanító. Sok közművelődésben dolgozó alig meri bevallani önmagának, mennyit is kell dolgoznia kevés fizetéséért. Ez derült ki egy Egerhez közeli kis faluban, ahol a volt művelődési ház – ma Integrált Közösségi Szolgáltató Központ – egyik munkatársa először azt mondta: tulajdonképpen nincs okuk panaszra, a település viszonylag jól gazdálkodik, ezért a havi bérük mellé mindig csurran-cseppen még valami.
Aztán amikor a részletekről kezdtünk beszélgetni, kiderült: nagyon kevés az, ami az átlagos havi 90 ezer forintos bér mellé még becsurog. Ez főként annak függvénye, hogy milyen pályázatokat tudnak benyújtani, s ha nyernek, abból mennyit fordíthatnak saját magukra.
Lehet, hogy az irodában a legújabb faxok, nyomtatók sorakoznak, mert eszközbeszerzésre nyertek, ebből azonban még nem tudnak otthonra húst, tejet venni.
A pluszpénz kiszámíthatatlan és időleges. A minimálbérnek megfelelő fizetésért azonban ma egy átlagos falusi népművelő legalább két ember munkáját végzi: ha kell, önéletrajzírásban segít az álláskeresőknek, másoknak számlabefizetéseket intéz. Elvárják tőlük, hogy naprakészek legyenek a legújabb jogszabályok terén, vagy ha nincsenek képben, akkor szervezzenek szakmai fórumokat falugazdásszal, kamarai előadókkal. A programok többsége este vagy hétvégén zajlik, így ők a legértékesebb időt nem tudják a családdal tölteni, hiába csúsztathatják le később ezeket az órákat. Egy másik bükkaljai községben, Fedémesen közmunkás-mindenes látja el a könyvtári feladatokat is. Ő az, aki egy személyben takarítja a hivatalt, eboltásra írja össze a kutyákat, heti háromszor pedig a könyvtárban veszi vissza a kikölcsönzött példányokat – nagyjából havi hetvenezer forintért.
Bármi is a helyzet a számokkal, a szakszervezetet vezető Papp Katalin szerint az biztos, hogy „vannak felsőfokon végzett, főállásban lévő kollégáink, akik munka mellett kukáznak, vannak, akik itthon takarítanak, vannak, akik átjárva Ausztriába vagy elhagyva hazájukat már főállásban bébiszitterek külföldön. A szegénység miatt a humán tőke kiáramlik az országból”.
Az összeállítást készítették: Doros Judit, Kácsor Zsolt, Ungár Tamás és Vári György
