Csodát tesz az "írástudó" (árulása)

Csodát tesz az "írástudó" (árulása) Bárdudvarnokon

Büszkeség és Balítélet Bárdudvarnokon! Részletekről: Katt! 

From: Gyula Berkesi [mailto:gyula.berkesi@gmail.com]
Sent: Thursday, May 04, 2017 6:12 PM
To: József Kriston
Cc: Gömöri Katalin ; János Horváth ; Andor István ; dr. Halász Péter
Subject: Re: Válasz Andor Istvánnak

Kedves József!

Köszönöm, hogy a.i.-nak szánt válaszod közreadtad. A  kérdést illetően is örülök, hiszen nyíltan feltették. Talán sokak nevében tették fel? Válaszod udvarias, alapos. 

Köszönöm.

Üdv: Berkesi Gyula

2017. május 4. 17:13 József Kriston írta, <kriston.jozsef@gmail.com>:

Kedves István!

Hogy nekem mit jelent 1956 öröksége? Az én történelemszemléletem nem tudósi, hanem szubjektív, mítikus.

Gyermekkoromban nem az eszemmel, hanem a szívemmel szerettem Mátyás királyt, Rákóczit és az 1848-as hősöket. Ma - a fentiekkel együtt -  szívemmel és az eszemmel is szeretem 1956-ot. Sokat olvastam róla már a tiltott időkben is, 1990 óta pedig még alaposabban tájékozódtam róla. Saját élmények híján történészek és résztvevők véleményeiből szűrtem le a magam álláspontját - dokumentumfilmek és könyvek, újságok alapján. Sok más, ellenkező vélemény is van - egy amerikai történész (sajnos a nevét elfelejtettem) azt mondta, a magyar szabadságharc az az esemény, amelyről a legtöbb hazugságot hordták össze. Tehát jelentősége nem csekély. Aki ma is ellenforradalomról beszél, nyilván ezen téves információk rabja ...

1956-ban a magyar nép ritka erkölcsi magaslatra emelkedett. Nem anyagi, hanem szellemi célokért küzdött elsősorban. A lélek szabadságáért. Mivel szebben nem tudok fogalmazni, olyan idézetet írok ide, mellyel teljesen azonosulok:

"Arról a soha nem látott fegyelemről akarok szólani, amely ebben a forradalomban megnyilvánult. S ez a fegyelem nemcsak abban mutatkozott meg, hogy rablás sehol sem történt […]Mert ezek a fiúk és ez az egész nép nem nagybirtokosok után kiáltozott, nem vagyonokat akart harácsolni magának, nem a főnemeseit reklamálta... ebben a tisztes és tiszta és fegyelmezett, tehát gyönyörű forradalomban egyetlen önző vagy fasiszta hang nem hallatszott. […] Óh, bizony ez anyagi szempontból szerény-igényű forradalom volt, anyagiakban csak a szerény megélhetésért küzdött s amellett a lélek legfontosabb javaiért — s melyek azok? Az igazi demokrácia és igazi szabadság. […]Elrablott életét követelte vissza és emberi méltóságát. És minden túltengést elnyomott és semmiféle szélsőséget szóhoz sem engedett. " (Füst Milán)

Számomra '56 már egy "éltető eszmévé finomult".

Köszönöm kérdésedet.

Kriston József

 ***

 Előzmény: 

Feladó:                            Andor István

Küldve:                           2017. május 3. 17:45

Címzett:                          'József Kriston'; 'Gyula Berkesi'; 'gomori.k@freemail.hu'; 'János Horváth'; 'halaszpeter@kapos-net.hu'

Tárgy:                              RE: FW: Fw: Mária kép csodát tesz

Kedves József!

Megkérlek, írd meg, hogy Neked 1956 öröksége mit jelent!

Köszönöm: Andor István

From: Andor István [mailto:bardibukkglass@glassart.hu]
Sent: Saturday, March 11, 2017 1:41 PM
To: 'József Kriston' <kriston.jozsef@gmail.com>; 'Gyula Berkesi' <gyula.berkesi@gmail.com>; 'gomori.k@freemail.hu' <gomori.k@freemail.hu>; 'János Horváth' <janos.melitta@gmail.com>; 'halaszpeter@kapos-net.hu' <halaszpeter@kapos-net.hu>
Subject: RE: FW: Fw: Mária kép csodát tesz

Kedves József!

Köszönöm atyai tanácsod, megpróbálom megfogadni!

a.i.

From: József Kriston [mailto:kriston.jozsef@gmail.com]
Sent: Monday, March 06, 2017 8:22 PM
To: Gyula Berkesi <gyula.berkesi@gmail.com>; Andor István <bardibukkglass@glassart.hu>; gomori.k@freemail.hu; János Horváth <janos.melitta@gmail.com>; halaszpeter@kapos-net.hu
Subject: Fwd: FW: Fw: Mária kép csodát tesz

Berkesi Gyula a mellékletben látható képet küldte tovább húsz embernek, köztük Andor Istvánnak, és nekem is. A képhez fűzött kisérőszöveg "szentképhez" méltatlan, szellemi színvonalát nem akarom értékelni. Az ilyeneket figyelmen kívül szoktam hagyni. Andor István válaszolt, oly módon, hogy azt húsz ember olvashatta:

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Kedves Gyula!

Ki nem szarja le!

a.i.

--------------------------------------------------------------------------------------------------

Kedves a.i. !

Gyulának írt válaszoddal elvetetted a sulykot. Kár, hogy bumeráng akadt a kezedbe.

Ha nyilvánosság előtt ekkora öngólt lősz, lehetsz-e alkalmas olyan közéleti szerepre, amilyenre törekszel? Egy kulturális vezető legyen olyan higgadt, kiegyensúlyozott, bölcs, hogy nem hagyja magát kihozni a sodrából. Ilyen stílusban csak kulturális népbiztos beszélhet! Ha nincs benned józan mérséklet, ne várd, hogy elismerjenek, mérvadó személyiségnek fogadjanak el. Te magad rekeszted ki magadat türelmetlenségeddel, makacsságoddal, önfejűségeddel. Természetesen a véleményedet képviselned kell, de nagy levegővétel után és kulturáltan.

Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna...

Kriston József

A képet és a.i. válaszát kapták:

From: Gyula Berkesi [mailto:gyula.berkesi@gmail.com]
Sent: Wednesday, March 01, 2017 9:06 PM
To: dr. Halász Péter <halaszpeter@kapos-net.hu>; Dr. Révay András <andras60@hotmail.com>; Istvan Sarai <holdvirag2003@yahoo.co.uk>; József Kriston <kriston.jozsef@gmail.com>; Andor István <bardibukkglass@glassart.hu>; Gömöri Katalin <gomori.k@freemail.hu>; yannick.jadot@europarl.europa.eu; younous.omarjee@europarl.europa.eu;yves.cochet@europarl.europa.eu; Corien Wortmann <corien.wortmann@europarl.europa.eu>; Werner Langen <werner.langen@europarl.europa.eu>; Wim van de Camp <wim.vandecamp@europarl.europa.eu>; Dominique Riquet <dominique.riquet@europarl.europa.eu>; dolores.garcia-hierrocaraballo@europarl.europa.eu; dominique.vlasto@europarl.europa.eu; sean.kelly@europarl.europa.eu; sebastianvalentin.bodu@europarl.europa.eu; seconbolt@gmail.com; sergej.kozlik@europarl.europa.eu; Kotzián Rudolf <rudyfox@t-online.hu>
Subject: Fwd: FW: Fw: Mária kép csodát tesz

Mária kép csodát tesz

Csodakép:

Cette image est miraculeuse et sacrée

Le Président de l'Argentine reçu cette image et l'appela un "courrier  de plaisanterie", 8 jours plus tard sa fille décéda.  Un homme reçu cette image et envoya immédiatement des copies.....Sa surprise fût d'être l'heureux gagnant de la loterie.

Alberto Martinez reçu cette image et la remis à sa secrétaire pour faire des copies mais ils oublièrent de les distribuer: elle perdit son travail et, lui perdit sa famille.

Cette image est miraculeuse et sacrée ; n'oubliez pas de la faire suivre dans les 13 jours au moins à 20 personnes.

Ez a kép szent és csodát tesz.....

Argentina elnöke kapta ezt a képet és hülyéskedésnek gondolta, 8 nap múlva a lánya elhunyt. Egy férfi szintén megkapta ezt a képet és elküldte azonnal a másolatait (továbbította). A meglepetés az volt számára, hogy megnyerte a lottó nyereményt.

Alberto Martinez szintén megkapta ezt a képet és odaadta a titkárnőjének, hogy csináljon belőle másolatokat, de elfelejtették őket szétosztani, a nő elveszítette a munkáját, a férfi pedig a családját.

Ez a kép szent és csodát tesz, ne felejtsétek el 13 napon belül továbbítani, legalább 20 embernek.

Goszthony Mária: Bartók Béla

https://www.facebook.com/GoszthonyMaria

Goszthony Mária: Bartók Béla – majolika tál, ~ Ø 20 cm, magántulajdon.
Bartók Béla (sz: 1881. március 25.) az 1923. évi pécsi, (kaposvári?) koncertje alkalmából a bárdibükki Goszthony Kastély vendége volt:
(https://www.facebook.com/events/1653503781563066/)
http://bkh2017.blog.hu/2017/03/25/goszthony_maria_bartok_bela_567

Március 15-i Ünnepi Megemlékezés

Bárdudvarnokon Március 15-i Ünnepi Megemlékezés

Felhívásaink a március 15-i Pilvax Kávéházi Ünnepi Megemlékezéshez:

Fotó pályázat: olyan fényképeket küldjetek, amiken a piros – fehér – zöld színek vannak túlsúlyban! Lehet virágcsendélet, szoba-, utca-, táj- és nagypapa-- részlet, étel, állat, bármi, csak piros, fehér, zöldnek álljon össze a kép, mindegy milyen témából. Ezeket az érdekes képeket kivetítőn levetítjük!
Képregény, rövid írás: olyan történeteket jelenítsetek meg rövid írásban, vagy képregényben, amik 1848-ban megtörténtek, vagy megtörténhettek volna. Lehetőleg személyes beszélgetések, élethelyzetek legyenek, például: Szendrey Júlia és Petőfi Sándor magánbeszélgetése, vagy hasonló! A beérkezett műveket levetítjük és felolvassuk!
Petőfi vers néma-játék: egy ismertebb Petőfi verset szavak nélkül eljátszik az egy vagy több személyes társulat és a jelenlévő közönség kitalálja, hogy melyik versről van szó.  
Élőkép: fényképeket készítünk azokról, akik korhű ruhába öltöznek, vagy egy történelmi személyiséget megidéznek.  
Kokárda variációk: kérjük a kreatívokat, hogy készítsenek piros-fehér-zöld szalagból, vagy más anyagból a legkülönfélébb megoldásokkal, - de elsősorban hajtogatással – készítsenek kokárdát, vagy ahhoz nagyon hasonló különleges képződményt!
Huszár rajzok készítéséhez ajánljuk mintául Somogyi Győző rajzait!
Zene: a mai márciusi fiatalokat kérjük, színesítsék javaslataikkal a műsor zenei részét a mai korszerű tánczenében fellelhető, az 1848 szellemiségéhez vagy szerzőihez köthető legkülönfélébb műfajú trekkekkel.
Bárdkinek bárdmilyen ötlete van, ossza meg velünk és a közösséggel!

  

„Mit kíván a magyar nemzet?”

„Legyen béke, szabadság és egyetértés!”

„A harcot, amelyet őseink vivtak,
békévé oldja az emlékezés”

„Den Kampf, den unsre Ahnen blutig schlugen, Erinnerung löst ihn, Friede kommt in Sicht,”

Tisztelt Bárdudvarnoki Polgárság!
Szeretettel meghívunk minden érdeklődőt
2017. március 15-i,

a 10. jubileumi Ünnepi Megemlékezésre

12.00 óra körül a Faluháznál
Kassai Lajos lovasíjásszal
és tanítványaival tisztelgünk 1848 emléke előtt,
lovas felvonulás lesz a településen
a Kaposszentbenedek, Bárd utcza, Iskola, Faluház útvonalon

16.00 órakor Pilvax Kávéház
1848 megidézése

a Falu Házában, Bárd utca 84.

Hozzunk magunkkal felolvasni való Petőfi-verseket,
forradalmi írásokat, eredeti dokumentumokat!

A közös nagy kávéházazáshoz felajánlást szívesen fogadunk: tejet, kakaóport, kávét, süteményt, egyebet. Az étkezéshez csészét, kiskanalat, kistányért hozzatok!
Kedves Szülők, a kávéház nem gyermekmegőrző! Kérünk Benneteket, a gyerekekkel együtt jöjjetek! Segítők jelentkezését szívesen fogadjuk!

Üdvözlettel:
Ördögh Gyöngyi 30/463-7620 Sziklai Ági 30/20-18428, Andor István 70/3844-307

***

Térségi Együttműködés Társasága Bárdudvarnok, Faluház
Bárdudvarnok Község Önkormányzata

 

Dr. Máthé Albertné Vajda Olga elhunyt

Az örökkévalóság hitében tudatjuk, hogy 

Dr. Máthé Albertné Vajda Olga 

bárdudvarnoki lakos 86 éves korában elhunyt. Temetése január 28-án, szombaton 15.30 órakor lesz a gigei temetőben.

Ezúton mondunk köszönetet mindenkinek, akik utolsó útjára elkísérik. Minden külön értesítés helyett. Fia Gáspár és szerettei

„Ama nemes harcot megharcoltam,
Futásomat elvégeztem,
A hitet megtartottam.”

A Lakitelek Népfőiskola magánalapítványához kerül a Nemzeti Művelődési Intézet

Tagadták, a törvény tiltja, mégis hozzávágtak Lezsákhoz 1,3 milliárdot

Lezsák Sándor Lakitelek Népfőiskola magánalapítványához kerül a Nemzeti Művelődési Intézet központja, és ezzel adóforintok milliárdjai.
http://nol.hu/belfold/tagadtak-a-torveny-tiltja-megis-hozzavagtak-lezsakhoz-13-milliardot-1625663

A kormány megszüntette a Nemzeti Művelődési Intézetet (NMI), és Lezsák Sándor fideszes képviselő alapítványára hagyta a tavaly 1,3 milliárd forintból gazdálkodó szervezetet és feldatait. Közművelődési szakemberek szerint a történet a Magyar Nemzeti Bank alapítványaiéhoz hasonló.

Közpénzt bíztak ezúttal is magánalapítványra, amit egyrészt tilt a törvény, másrészt szakmailag képtelenség, hogy az egész magyar közművelődést betagozzák egy még nem is létező, s teljesen más profilú népfőiskolai hálózat szervezetébe.

Hogy erre készülne a kormány, azt korábban a kulturális államtitkár tagadta, mégis megtörént, de a törvényi felhatalmazás máig hiányzik.

Lázár János kancelláriaminiszter még januárban jelentette be, hogy megszűnik vagy beolvad 73 kormányzati háttérintézmény. Az NMI-t jogutód nélkül akarták megszüntetni. Azonnal megindult a harc az intézmény megmentése érdekében. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) és a Magyar Népművelők Egyesülete a kormánynak és Orbán Viktor miniszterelnöknek írott petíciójában azzal érvelt, hogy az NMI – jogelődeivel együtt – 65 éve a magyar közművelődés országos központja. Megszüntetése vagy az Emmi valamelyik osztályába való betuszkolása a szakma lefejezését jelentené.

Lezsák Sándor (jobbra) Lakiteleken Orbán Viktorral. Meggyőzte  Reviczky Zsolt / Népszabadság

Az intézmény központja a Budai Vigadó, amelynek felújítása – mint az NMI vezetői a szakszervezetieknek elmondták – hamarosan megkezdődik. Mindegy, mi lesz a végső döntés, onnan minden intézményt kitakarítanak. Már februárban szállingóztak a hírek arról, hogy az NMI központját Lakitelekre helyezik át, és a Népfőiskola Alapítvány lesz a fenntartója. Ennek a kuratóriumi elnöke Lezsák, az Országgyűlés fideszes alelnöke, aki a népfőiskolát annak idején létrehozta.

Az is elterjedt, hogy szerte a Kárpát-medencében ötszáz népfőiskolát akarnak létesíteni – a korábbi kultúrházi és népművelési rendszert ezek szolgálatába állítják majd.

HIRDETÉS

Április 11-én a KKDSZ levelet írt Lázár Jánosnak, Balog Zoltánnak,   az emberi erőforrások miniszterének, Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárnak és helyettesének, Zavogyán Magdolnának. Azt javasolták, hogy az NMI maradjon központi költségvetési intézmény, mivel kulturális alapfeladatokat lát el, közpolitikai és kulturális érdek fűződik a fennmaradásához. Felvetették, hogy a területet szabályozó 1997-es törvény az intézetet önállóan gazdálkodó, központi költségvetési szervezetként határozza meg. Országos közfeladatot lát el és közpénzből nyeri a forrásait, így nem kerülhet magánalapítványi irányítás alá – nem lehet ilyen módon a közpénzből magánpénzt csinálni.

Április 24-én keltezett válaszában Hoppál államtitkár azt írta: államháztartáson belüli szervezet államháztartáson kívüli szervezetbe való beolvasztására, illetve annak fenntartásába való átadására nincs lehetőség.

Azaz nem fogják állami költségvetéssel együtt odaadni az egész szervezetet Lezsák alapítványának.

Gyanút keltett azonban, hogy a Magyar Népművelők Egyesületének májusi vándorgyűlésén Szedlacsek Emília, az Emmi közösségi művelődési és művészeti főosztályvezetője már egyáltalán nem azt mondta, amit Hoppál államtitkár írt a szakszervezetnek. Inkább csak maszatolt mondván, hogy az NMI-t „valamely jelentős társadalomfejlesztő műhelyhez” akarják csatolni.

Az NMI központja, a Budai Vigadó Forrás: Mediaworks

Hoppál államtitkár is visszavonult áprilisi törvénytisztelő véleményétől, már hiába kért tőle egyeztetést Csóti Csaba, a KKDSZ elnöke. Ehhez képest Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára május 31-i levelében azt írta, hogy van szakmai egyeztetés, mert a KKDSZ tagja a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának, ami meg tagja az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanácsnak (OKÉT), amellyel egyeztettek. Különben sincs még kormánydöntés.

HIRDETÉS

Formálisan valóban június 13-i keltezésű az a kormányhatározat, amely megszünteti az NMI-t, és arról rendelkezik, hogy feladatait a továbbiakban a Lakiteleken működő Népfőiskola Alapítvány lássa el.

Egyelőre nem tudni, mi lesz az intézet Budapesten élő, és Lakitelekre talán nem szívesen költöző szakembereivel. Ha ők nem mennek, kivel fogják feltölteni azt a több mint ötven szakmai állást, amelyről Lezsák Sándor is beszélt?

Az eddig ideológiailag semleges szakmai szervezet ezután Lezsák és köre ideológia befolyása alá kerül – ez a cél? Konkrét válaszok helyett Lezsák munkatársai a Mérföldkő című 72 oldalas kiadványt küldték el, amely az NMI és a Lakitelek Népfőiskola jövőbeli szervezetét tárgyalja. Ebben az áll, hogy az NMI megszüntetése nem függ össze a Budai Vigadó átalakításával. A Lakitelekre költözésnél szerintük az egyik legfontosabb szempont a munkavállalók érdekeinek figyelembevétele. Nem biztos, hogy a magánalapítványnál kevesebb közpénzt kell költeni a működésre, mint eddig.

A törvény még valóban nem ad rá lehetőséget, hogy államháztartáson kívüli szervezet ellásson országos és területi szintű közművelődési szakmai feladatokat – de majd módosítják. Azaz készül a lex Lezsák. 

Tizenkétmilliárd forint a népfőiskolára

A lakiteleki népfőiskola területének tulajdonosa a Kiss-Rigó László püspök vezette szeged-csanádi egyházmegye – tőle bérli ötven éven át az alapítvány kuratóriuma. A Magyar Narancs számítása szerint nagyjából 12 milliárd forintot költ mostanában a kormány a népfőiskolára, ebből másfél milliárd forint jut az NMI-nek otthont adó új épület létrehozására.

A Mérföldkő című kiadványban arra a kérdésre, hogy nem lehetett volna-e ezt az összeget vagy egy részét inkább a lakiteleki önkormányzatnak, rajta keresztül a helyi lakosságnak adni, Lezsák azt feleli: nem, mert a népfőiskola „közfeladatot ellátó országos intézmény, külön költségvetési tételsor”. Olyasféle, mint az NMI volt, míg be nem húzták Lezsák alá.

A lakiteleki képviselő-testületet Lezsák emberei januárban feloszlatták, aztán a májusi időközi választáson mind egy szálig megbuktak.

 

 

 

 

TGM: Anglia és Európa

Együttműködés / együtt nem működés. Tanulságok európai és helyi szinten. A rövidtávú hatalmi érdekek az egészséges emberi együttműködés ellen. VS magyarországi és helyi politika!!!

Forrás: http://hvg.hu/vilag/20160623_TGM_Anglia_Europa_Brexit

Az Európa-ellenesség nem antikapitalizmus, hanem a kizsákmányolás fokozásának a követelése. Vélemény.

"Notorious that liberty does not follow talent, original thought, invention, logic, courage, moral culture, thrift. Its home [is] in mixed nations, knowing how and why to obey, patient, tenacious, not united in faith, slow of comprehension, fond of fair play, not zealous for ideas."

(Lord Acton jegyzeteiből)

Ez a hagyományos whig képe Angliának, persze a kései gondolkodónál, napszállatkor már élesebben megfogalmazva; s ez a whig kép lett a hajdani ellenfél, a tory történetkoncepciója.

Ismeretes, mondja Lord Acton: a szabadsághoz nem kell tehetség, eredetiség, invenció, logikus gondolkodás, erkölcsi kultúra és önmegtartóztatás. A szabadság otthona a sok fajú nemzetek közt található, ahol tudják, hogyan és miért kell engedelmeskedni, ahol nincs egységes hit; az ilyen nemzet türelmes, állhatatos, lassú a fölfogása, s nem lelkesedik ideákért. (S hozzáteszi: ezt csak erősítette a skót és az ír befolyás.)

A rációval – eredetiség, logika, morális érvelés, gyorsaság, gondolatok, ötletek – szembeállított tradíció: makacs lassúság, engedelmesség, tisztelet, sokféleség, türelem a logikai ellentmondások iránt (egyáltalán: pietás) mindig ott díszelgett az ancien régime lobogóján, de soha nem társították a SZABADSÁG képzetével, mint Angliában. Az egyenlőség dogmájának elvetése – s ez teremtette meg a jobboldalt mint visszahatást a forradalmakra a XVII. század óta, tudjuk jól (Hannah Arendt is tudta), hogy a jobboldal új, a baloldal régi – a „kontinensen” (az Anglia nélküli Európában) csak 1968 óta egyjelentésű a szabadsággondolattal, Angliában mindig ez volt az establishment nézete; Lord Acton föl is hozza a régi királypárti toposzt, amely szerint a monarchia védte a népet az arisztokráciától. Ebben van némi (nem sok) igazság.

A szabadság közismert whig fogalma: vegyesség, komplexitás, autonómiák sorozata; tisztelet a szokások, hagyományok, rítusok, hiedelmek iránt, vonzalom minden iránt, ami természetes, organikus, régi; be nem avatkozás a lassúdadan csörgedező emberi egzisztenciába, őszinte tisztelet a jámbor (hívő) butaság iránt – azaz: antiracionalizmus. Ellenszenv a zelóta vallásosság (és a zelóta istentagadás) iránt, filozófiaellenesség, elméletellenesség, beletörődés az emberi természet gyarlóságaiba, gyanakvás az apokalipszis, a megváltás határfogalmaival szemben, utópiaellenesség, józanság, kételkedés, humor. Habozás, bizonytalankodás, önirónia.

És mindenekelőtt: kétely aziránt, hogy az államhatalom alkalmas lenne erkölcsi eszmények megvalósítására, morális reformra. Ez utóbbit csak a meg-megújuló gyakorlat, az apró javítgatások érhetik el hébe-hóba. A politika nem lehet az erkölcs eszköze.

(A legjobb eszmetörténészek szerint roppantul erős volt a habsburgi, az osztrák-magyar vonzalom az angol whig gondolat iránt, s a vele járó antipátia a francia-német társadalommetafizikai „abszolutizmussal” szemben, amely a modern konzervatizmus origója: ennek az írásnak a magyar értelmiségi olvasója bízvást fölismerheti magában ezeket a vélekedéseket és eszmei vonzalmakat, vagy legalább a nyomukat. A huszadik század legbefolyásosabb magyar ideológusai közül a két nagy ellenfél, Szekfű Gyula és Németh László is a magyarhoni szabadelvűség – a függetlenségi [liberális] nacionalizmus, illetve a kulturális modernizmus – „mesterséges” és hiperracionális „magunkra kényszerítését” vádolta a nemzeti balsors miatt.)

Természetesen könnyű átlátni, hogy az eszmeellenes, antidogmatikus és antiracionális „angol világnézet” – Burke és Tocqueville nyomdokain – mindenekelőtt a fölvilágosodás és a francia forradalom veszedelmei ellen irányult. A csere (truck and barter), a „kereskedelmi szabadság” és az „egyéni kezdeményezés”, vagyis a tőkés modernség „alulnézetből” úgy szorult védelemre az európai polgári világnézet forradalmi változatának ostroma alatt, hogy a monarchikus-arisztokratikus-birodalmi brit államiság (amely különösen kifelé, a gyarmatok és a birodalmi vetélytársak felé volt állam, látható fele pedig a Royal Navy) belső ellentmondásait mint tradíciót írja jóvá, és elleplezze a brutális agrárkapitalizmus göröngyös prózáját.

© AFP / Chris J. Ratcliffe

Ekkor született meg a diadalmas recept, amely szerint nem az „eszmék” igazát kell vitatni, hanem csak szerényen rá kell mutatni, hogy külföldiek. Ennél fogva „ránk” nem érvényesek. Ez minden konzervatizmus eljárásmódja, a jelenlegié is: ezt jól ismeri a mai magyar olvasó.

A francia (de csak részben a skót) fölvilágosodás ellenfele az anyaszentegyház, a királyság és a nemesség volt, mintaképe a természettudomány és a „tudományos” filozófia, politikai célja a népszuverenitás és az egyenlőség (az örökletes kiváltságok megszüntetése, közteherviselés, és í. t.). A forradalom azonban – a fölvilágosodás belső ellenzéke, Jean-Jacques Rousseau közvetítésével – fölvetette a demokrácia kérdését is, amely a népi önrendelkezés, néphatalom tekintetében kizárta a hagyománnyal való kompromisszumot (amelynek fő formája az alkotmányos jogállam, korlátozott választójoggal és elmozdíthatatlan arisztokratikus intézményekkel).

Egy szó, mint száz: a klasszikus kapitalizmus korának ellentéteit a brit establishment mint „Anglia” és a „kontinens” (kisebb mértékben mint Anglia és Amerika) ellentétét írta le, máig tartó sikerrel.

Ennek a retorikai mintának az alkalmazása változatos volt: ezt használták az orosz forradalommal és közép-európai változataival szemben, ezt használták (főleg a toryk) némi habozás után a fasizmussal, nácizmussal szemben – és persze az 1960-as évek óta az összeurópai intézményekkel szemben. Érdekes, hogy ez hol a (nép)jóléti állam vagy szociális állam ellen irányult (Mrs. Thatcher), hol a szociális állam neoliberális „leépítése” ellen (Labour), hol mindkettő ellen egyszerre (Blair), de mindig mint külső, „európai” kényszert írták le, és kivétel nélkül mindig antiracionalista éllel. („Életidegen dogmák”, „bürokrácia”, versus „érdekek”, „szükségletek”, „érzések”.)

Többeknek föltűnt az elmúlt másfél évszázadban, hogy két olyan európai ország van, amelynek lakói azt szokták mondani, hogy „Európába utaznak” (mintha nem laknának ott): ez Anglia és Oroszország (a harmadik az erős angol befolyás alatt álló Portugália, de ez mellékszál).

Az „európai eszme” kontinentális-reakciós használata (a Bourbon-restauráció óta: mint „a fehér faj” és „a Nyugat” szinonimája „Ázsiától”, „Bizánctól” és az eurázsiai sztyeppétől megkülönböztetve – mindmáig) Angliában nem játszik szerepet; ott „Európát” emlegetik avval a szörnyülködő-lenéző hangsúllyal, mint Közép-Európában „Oroszországot”. (Bürokrácia, rendőrállam, dogmák, utópiák, mosdatlan plebejusok, rajongó, fanatikus őrültek, vakbuzgó szolgaiság, stb. Ezek évszázados közhelyek immár.)

Természetesen változtak az Anglia/Európa kontraszt hangsúlyai, és változott az osztályjellege is. A patrícius, tory, nagytőkés elitek egy része, „a kulturális baloldal” (egyetemek, művészértelmiség, digitália), a kelták (skótok, írek, walesiek zöme) „Európa-barát”, a Labour fönntartásokkal és kedvetlenül az – viszont a nagy hatású, sovén-rasszista pöcegödörsajtó (vö. a legelterjedtebb idióta hazugságokkal) befolyására is a kispolgárság és a lumpenproletariátus (kulturális képviselőjük az agyontetovált fociultra), valamint a kifinomult burkeánus whig elit, illetve a kettő elegye „a kutyába lement” előkelő toff, Boris Johnson (London volt tory főpolgármestere, akit mellesleg rég, habár nem jól ismerek még a The Spectator szerkesztőségéből) alakjában. (Természetesen sok radikális baloldali barátunk is a „Brexit” mellett szól amolyan elitellenes érzületből, vö. ennek elemzésével), de lásd ezt is.)

Nyilvánvalóan a mai EU ellen és mellett is szólnak érvek – és magától értetődik, hogy az EU fönntartása a mai alakjában a magállamok nagypolgárságának érdeke, beleértve a brit nagytőke, főleg a londoni City érdekeit is. Egészen addig, ameddig a felelős európai kormány esetleges létrehozása nem teremt közös európai gazdaságpolitikát, amelyre az európai népeknek (beleértve a kelet-európai és dél-európai népeket) is lehetne befolyásuk valamiféle valódi európai parlament (nem a jelenlegi szánalmas pótlék) révén. (Ha Görögország tudatos tönkretételének gyalázatos esete, a Sziriza szégyenletes kapitulációja, meg a spanyolországi és portugáliai baloldal tántorgása nem támasztana kétségeket aziránt, hogy ezt az európai burzsoázia valaha megengedné.) Ezt már nem támogatná a nagypolgárság, csak az állami-közigazgatási-bírói elitek, no meg a haldokló európai szociáldemokrácia.

Éppen ezért van igaza a ravasz Orbán Viktornak már megint: a kelet-európai euroszkeptikus soviniszták legfőbb esélye, hogy Nagy-Britannia bent marad az Európai Unióban, és belülről fúr meg minden gazdaság- és szociálpolitikai egységesítést és közös bevándorláspolitikát (erről már itt is beszámoltak Pesten), meg persze az euró elterjesztését. Őt nagyon szereti az Európa-ellenes szennysajtó Londonban (és egyebütt), volt értelme ott hirdetnie. (Természetesen nemcsak a szennysajtó Európa-ellenes, hanem jó néhány magas színvonalú, minőségi újság és rádióműsor is.) Orbánnak, Kaczyńskinak, Zemannak, Ficónak, a horvát és szlovén jobboldalnak jobban jön, ha a brit kormányok aktívan bomlasztják Európát „idebent”, mintha kilépnének, és egyedül hagynának „bennünket” a német dominanciájú Kis-Európával.

Nem az Európával szembeni – gyakran nagyon is jogos – brit kifogások, fönntartások és ellenérzések az érdekesek most, hanem maga a Vote Leave, a kilépési kampány jellege. Ez mindenféle zavaros zagyválások után egyértelművé kristályosodott: alapvetően a bevándorlás ellenzőinek kampánya lett, mindenekelőtt a kelet-európai (lengyel, román, magyar) bevándorlók/vendégmunkások váltak célponttá. Őket senki se védi, rájuk nem terjednek ki az iszlamofóbia baloldali és liberális bírálóinak érvei. Az utóbbi időben azonban a „hazulról” ismerős gyűlölködés a „migránsáradattal” szemben játszik egyre nagyobb szerepet a kilépési propagandában, ez viszont Angliában hiba: a Commonwealth érzelmi valósága erős, az „orientalista” (keletellenes) izgatás nem túl népszerű, ráadásul – Angliából nézve – nem egyesíthető minden további nélkül az Európa-ellenességgel. Ott India, Pakisztán, Banglades, Malájföld lelkileg közelebb van, mint Magyarország vagy Románia. Nem minden sovinizmus népszerű – Magyarországon is hidegen hagyja a közvéleményt a magyar liberálisok mesterkélt oroszellenes nacionalizmusa.

Még kevésbé egyesíthető szervesen az ázsiai, afrikai, kelet-európai „aljaemberek” elleni hitvány uszítás a francia-német Európa elleni hagyományos whig érveléssel. Különösen hogy Franciaország ma teljesen eltávolodott a „jakobinus” attitűdtől: a hivatalosság (mindhárom nagy parlamenti párt: a szocialisták, Sarkozy, a „néppártosodó” neofasiszták) egyértelműen népellenes és rasszista, az egyenlőtlenség és a rendőrállam nyílt híve – miközben a francia forradalmi hagyomány föltámadt: másfél hónapja kváziforradalom zajlik az ultrakapitalista állam ellen (erről csak a magyar médiák nem tudnak, de lásd Balázs Gábor kiváló írását.) Ez nem a jakobinus-gaullista kombó, amelyet annyira szokás gyűlölni Londonban és Hódmezővásárhelyen.

Az angol kilépési kampány miatti helyénvaló undor nem jelenti esetemben a kései kapitalizmus egyik fő neoliberális intézményével, az EU-val szembeni rokonszenvet; ugyanakkor föl kell ismernünk, hogy az Európa-ellenesség nem antikapitalizmus, hanem a kizsákmányolás fokozásának – az antiszociális államhoz való jognak – a követelése (Kelet-Közép-Európában és a „Little England”-ben egyaránt).

S ami igazán fájdalmas: a népszavazási kampány tovább távolítja Angliától a nélkülözhetetlen – a whig észjárás szerint is nélkülözhetetlen – keltákat. Skócia, Észak-Írország, talán Wales leválása, a hagyományosan „angoltalan”, európai szabatú sovinizmus-etnicizmus fölülkerekedése, a mégiscsak (hagyjuk most, milyen áron) civilizált, humánus, szelíd kert-Anglia halála: bizony tragikus. A neoplutokrata, neovulgáris, zajos, elbutult London nem az a város, amelyet annyira szerettünk ifjúkorunkban. A barbár oligarchák annál inkább kedvelik a maguk égre törő lakótornyaiban. Az értékes, szívünknek oly kedves maradékot már csak enklávék és szubkultúrák őrzik itt-ott.

Akár bent marad Anglia, akár kilép, a katasztrófa megtörtént (s ebben Jo Cox munkáspárti képviselő meggyilkolása a „Britain First” jelszó jegyében csakugyan jelképes erejű), a hanyatlás megállíthatatlan. God save the Queen.

Önkormányzat – vagy már csak úgy hívják?

http://nepszava.hu/cikk/1037428-onkormanyzat-vagy-mar-csak-ugy-hivjak

Népszava|2014. okt 25. 08:20

[A+ A-]

[Nyomtatás]

[Küldés e-mailben]

FOTÓ: Népszava

Segoe UI

2010-ben, az elvesztett parlamenti választás utáni letargiának ellentmondva, Horváth Csaba szocialista politikus mosolygós képei tűntek föl városszerte. "Van egy jó hírem Budapest!" - közölte titokzatosan. Így, a szinte kötelező helyesírási hibával, vessző nélkül. Mint csakhamar kiderült, a jó hír az volt, hogy ha megválasztják főpolgármesternek, a fővárosban ingyenes lesz a közösségi közlekedés, elavult nevén tömegközlekedés. Nem választották meg, pártja súlyos vereséget szenvedett az őszi önkormányzati választáson, evangéliumát a többség elkönyvelte annak, ami: komolytalan, demagóg (modernebb szóval populista) ötletnek. 2013. január 1-jén Észtország fővárosában, Tallinnban bevezették az ingyenes közösségi közlekedést.

Ez azért is érdekes, mert Észtország annak a gazdaságpolitikának a mintaországa, melyet az európai baloldal és Magyarországon szinte mindenki "neoliberálisnak" nevez: kis adók, nagy vállalkozási szabadság, viszonylag kiterjedt öngondoskodás, takarékosság a szociális kiadásokban, a lehető legkevesebb ingyen ebéd, azaz magánfogyasztás finanszírozása az adófizetők pénzéből. Hogyan lehetséges mégis?

Népnek tetsző döntések

Van három különbség. Az egyik csak technikai: Budapest területe Tallinnénak három és félszerese, népessége viszont négyszeres, a bejáró környékbeliekkel együtt ötszöröse, meg van metró is. A közösségi közlekedés fenntartása itt sokkal többe kerül, és még drágább volna, ha ingyenes lévén az eddiginél többen használnák, ahogy most a tallinnit. (2012-ben az észt főváros tömegközlekedési költségvetése 53 millió euró volt, Budapest 2012-es költségvetésében 139 milliárd forintos tétel szerepelt, éves átlagárfolyamon 468 millió euró. Az fejenként, évente 123 euró Tallinnban, 263 Budapesten.)

A második ok már politikai: Tallinn polgármestere 2007 óta Edgar Savisaar. Aki egyáltalán nem "neoliberális", hanem, noha Centrumnak nevezett pártja az európai liberális pártszövetséghez tartozik, ugyanolyan tipikus kelet-európai pankrátor, mint a névleg kereszténydemokrata Orbán Viktor vagy a hivatalosan európai szocialista Robert Fico. Az egyik WikiLeaks-iratból tudjuk, hogy a New Jerseyben nevelkedett köztársasági elnök, Toomas Hendrik Ilves "ócska populistának" tartja. Pártja rendre megnyeri viszont az önkormányzati választásokat - Tallinnban kimozdíthatatlan. Mindegy, ahol működik a képviseleti demokrácia és a kapitalizmus, ennyit fényesen ki lehet bírni. (Észtországot jelenleg egy szabad piacban hívő jobbközép párt és a szociáldemokraták koalíciója kormányozza.)

A harmadik ok az alkotmányos berendezkedés lényegéhez tartozik. Savisaar tallinni polgármesterként azért lehet az észt politika egyik erős embere, akár a kormánnyal szemben, és azért hozhat a népnek tetsző látványos intézkedéseket, mert van miből. Észtországban is vannak kis helyi adók, sőt 1 százalékos "helyi áfa" is, de a lényeg: a helyben befizetett személyi jövedelemadó 56 százalékával, jelenleg tehát a helybéliek jövedelmének mintegy 11 százalékával az önkormányzat gazdálkodik. Pont. Tallinn jómódú hely, sok a befolyó pénz, telik arra, hogy évente háromnapi nettó átlagkeresetet visszaosszanak ingyen buszozás formájában. Budapesten ez félhavi nettó fizetés lenne. Ha lehetne.

Se feladat, se pénz

Amikor Magyarországon 1988-ban bevezették a személyi jövedelemadót, az egész a helyi tanácsoknál maradt, de mivel akkor a magángazdaság aránya kicsi volt, ez lényegében nem volt más, mint a tanácsi teendők finanszírozásának új módja. Miután létrejöttek a demokratikusan megválasztott önkormányzatok, ez az arány a felére csökkent, majd 1993-ban 30 százalékra. Onnan olvadt le a helyben maradó (nem normatívan visszaosztott) rész 2012-ig 8 százalékra; ekkor 0 (nulla) százalékra csökkentették, egyszersmind a központi költségvetésbe irányítottak pár kisebb tételt is, így a gépjárműadó 60 százalékát és a teljes illetékbevételt. Az oktatási-nevelési feladatok mindenestül, az igazgatási feladatok nagy részben az államhoz kerültek, a fennmaradó - városszépítési, "szociális" - programokra az állam általános, azaz nem célzott pénzt ad. A polgármesterek nem hogy tiltakoztak volna, de örültek, mert az óvodák, iskolák részben finanszírozása súlyos teher volt. Nincs feladat - nincs gond.

A központi pénzeken kívül a helyi iparűzési adó maradt viszonylag számottevő bevételi tétel, de ennek az összege településenként szélsőségesen változó, és nem lehet ráfogni, hogy az állampolgári kontroll alapja volna. Azok a polgárok, akik négy- (most már öt-) évenként jól nevelten leszavaznak polgármester- és képviselőjelöltjeikre, eddig se nagyon mondhatták, hogy "Józsi, ne költsd butaságokra az én pénzemet", mostantól egyáltalán nem mondhatják.
Magyarországon elsorvadt, majd gyakorlatilag megszűnt az önkormányzatiság úgy, hogy senki sem siratta, mivel senkinek sem hiányzott. "A Király utca a Körútig tart, azután már csak úgy hívják" - szokta mondani apám, és a magyar önkormányzatiság is 2012-ig tartott, addig sem volt túl dicsőséges, de azóta már csak úgy hívják.

Ahány párt, annyi érdek

Kezdettől nem értették, mire való a helyi önkormányzat. Az első pillanattól meglévő politikai polarizáció elterelte a figyelmet a kormányzásról, pontosabban rossz kormányzásra és felelőtlen ellenzékiségre ösztönzött; másfelől a politika fő célja a garanciák keresése és beiktatása volt a célból, hogy egyik politikai oldal se hatalmasodhasson el. 1989-ben, amikor a harmadik köztársaság intézményrendszerét megalkották, ez a két oldal az MSZMP, illetve a többi párt összessége volt. A túl nagy helyi önállóság nem volt kívánatos az ellenzék számára, mert Budapesten kívül csak az MDF és némiképp a Kisgazdapárt volt erős, de nem volt apparátusuk az esetleg rájuk szálló igazgatási feladatok ellátására.

A legradikálisabban ellenzéki SZDSZ valószínűleg a helyi - megyei, városi - kommunista "kiskirályok" hatalmának átmentődésétől tartott, amikor A rendszerváltás programjában a megyerendszer helyett valamiféle körvonalazatlan, Magyarországon előzmény nélküli kantonrendszert ajánlott. Amikor viszont kiderült, hogy a helyi önkormányzatok mégis az ellenzékiség bázisai lehetnek, az Antall-kormány mindent megtett - persze alkotmányos keretek között - a gyengítésükre.

Legalább ennyit ártott az önkormányzatiságnak az MSZP politikája. Az érett Kádár-korszak Országgyűlésében nem pártfrakciók, hanem apró helyi választókerületek képviselői ültek. A funkciójuk nem a politizálás volt, hanem valóban az, hogy a fatornyost képviseljék, annak lobbizzanak. Amikor a Nemzeti Kerekasztal résztvevői a kölcsönös féken tartáson kívül - eléggé rövidlátó módon - a stabil (központi) kormányozhatóság garantálásának rendeltek alá minden más szempontot, és a győztes javára súlyozó vegyes választási rendszer keretében megtartották az "egyéni" választókerületek mintegy felét, a "parlament = lobbifórum" szemléletét tartósították.

Az 1994-es választások után a szocialisták kezdeményezésére megszűnt a polgármesteri tisztség és a képviselői mandátum összeférhetetlensége. Meglehetősen sok polgármester lett parlamenti képviselő is, megerősítvén a közvéleményben azt a tévhitet, hogy a város első emberének dolga az, hogy pénzeket járjon ki "fönn, Pesten", és egy parányi térség érdekében küzdje ki az egész országra érvényes törvények módosítását. Ezt nyilván úgy érhette el a legbiztosabban, ha a kormánypártokba (lehetőleg a nagyobbik kormánypártba) tartozott.

Felelőtlen felelősök

De nem csak a városi, községi önkormányzatok üresedtek ki. Szlovákiában a megyefőnököket közvetlenül választják, és a 2012-es központosító intézkedések óta a teljes befolyó személyi jövedelemadó 21,9 százalékát osztják vissza a megyéknek, szabad rendelkezésre, oktatási, kulturális, infrastrukturális feladataik ellátására (a települések 65,4 százalékot kapnak, és ezt keveslik). Magyarországon sem a megyefőnököt nem választják közvetlenül, sem a megyei közgyűléseknek koncepciógyártáson, tervezgetésen és reprezentáción nincs már érdemi szerepük.

Amikor a Gyurcsány-kormány megpróbált valami tartalmat adni a NUTS 2-es eurorégióknak (Nyugat-Dunántúl, Közép-Magyarország stb.), a Fidesz egyrészt megakadályozta, csak úgy, lévén a törvény kétharmados. Konzervatív kritikusok pedig a fejüket csóválták, hogy Gyurcsány föl akarja számolni az ezeréves magyar megyerendszert, micsoda elvakult jozefinizmus. Amikor a 2011. évi CLXXXIX. törvény gyakorlatilag megszüntette az ezeréves magyar megyerendszert a megyei közélet maradványaival együtt, egyetlen felháborodott szó nem hangzott el, még ellenzéki részről sem.

A megyék ürességének egyik legcsúfabb bizonyítéka az izsáki őrizetes agyonverése után a felelősség elillanása volt (2013. április). Ha a rendőrség önkormányzati szerv volna, mint száz más helyen, akkor a választók számon kérhették volna, hogy a helyi rendőrök így bánnak velük. De mivel a rendőrség központosított katonai szervezet, a felelős az országos rendőrfőkapitány volt, aki nem lehetett felelős, mivelhogy közelében sem járt a bűncselekménynek, nem hogy utasítást adott rá. A belügyminiszter bizalmáról biztosította az országos rendőrfőkapitányt, és azzal el volt intézve a parancsoki felelősség és a polgárok iránti kötelezettség kérdése.

A 2014-es önkormányzati választások kampánya - Budapesten és néhány más olyan helyen kívül , ahol a polgárok nagy része vagy többsége ki akarta fejezni a helyi ügyektől független politikai ellenzékiségét - már semmi egyébről nem szólt, mint hogy ki tud könnyebben, több - magyar és uniós - pénzt szerezni a központi kormányzattól. Azaz olyan pénzt, ami a) nem a helyieké, b) amiről nem helyben döntenek. Aki a fentről jövő támogatásokat továbbosztó helyre kerül, abban természetes inger támad, hogy a pénzeket maga és csókosai felé térítse el. Felvirágzik az üzemszerű korrupció, amit a helyi lakosság már teljesen természetesnek tekint, mivel már rég senki sem hozza tudomására, hogy az önkormányzatnak más funkciója is lehet főterek lekövezésén, utcák átkeresztelésén, szüreti mulatságok szervezésén és giccsszobrok állításán kívül. 
Meg azt sem hozták már rég a tudomására, hogy mi az az ön-, és mi az a kormányzat.

Széky János