Önkormányzat – vagy már csak úgy hívják?

http://nepszava.hu/cikk/1037428-onkormanyzat-vagy-mar-csak-ugy-hivjak

Népszava|2014. okt 25. 08:20

[A+ A-]

[Nyomtatás]

[Küldés e-mailben]

FOTÓ: Népszava

Segoe UI

2010-ben, az elvesztett parlamenti választás utáni letargiának ellentmondva, Horváth Csaba szocialista politikus mosolygós képei tűntek föl városszerte. "Van egy jó hírem Budapest!" - közölte titokzatosan. Így, a szinte kötelező helyesírási hibával, vessző nélkül. Mint csakhamar kiderült, a jó hír az volt, hogy ha megválasztják főpolgármesternek, a fővárosban ingyenes lesz a közösségi közlekedés, elavult nevén tömegközlekedés. Nem választották meg, pártja súlyos vereséget szenvedett az őszi önkormányzati választáson, evangéliumát a többség elkönyvelte annak, ami: komolytalan, demagóg (modernebb szóval populista) ötletnek. 2013. január 1-jén Észtország fővárosában, Tallinnban bevezették az ingyenes közösségi közlekedést.

Ez azért is érdekes, mert Észtország annak a gazdaságpolitikának a mintaországa, melyet az európai baloldal és Magyarországon szinte mindenki "neoliberálisnak" nevez: kis adók, nagy vállalkozási szabadság, viszonylag kiterjedt öngondoskodás, takarékosság a szociális kiadásokban, a lehető legkevesebb ingyen ebéd, azaz magánfogyasztás finanszírozása az adófizetők pénzéből. Hogyan lehetséges mégis?

Népnek tetsző döntések

Van három különbség. Az egyik csak technikai: Budapest területe Tallinnénak három és félszerese, népessége viszont négyszeres, a bejáró környékbeliekkel együtt ötszöröse, meg van metró is. A közösségi közlekedés fenntartása itt sokkal többe kerül, és még drágább volna, ha ingyenes lévén az eddiginél többen használnák, ahogy most a tallinnit. (2012-ben az észt főváros tömegközlekedési költségvetése 53 millió euró volt, Budapest 2012-es költségvetésében 139 milliárd forintos tétel szerepelt, éves átlagárfolyamon 468 millió euró. Az fejenként, évente 123 euró Tallinnban, 263 Budapesten.)

A második ok már politikai: Tallinn polgármestere 2007 óta Edgar Savisaar. Aki egyáltalán nem "neoliberális", hanem, noha Centrumnak nevezett pártja az európai liberális pártszövetséghez tartozik, ugyanolyan tipikus kelet-európai pankrátor, mint a névleg kereszténydemokrata Orbán Viktor vagy a hivatalosan európai szocialista Robert Fico. Az egyik WikiLeaks-iratból tudjuk, hogy a New Jerseyben nevelkedett köztársasági elnök, Toomas Hendrik Ilves "ócska populistának" tartja. Pártja rendre megnyeri viszont az önkormányzati választásokat - Tallinnban kimozdíthatatlan. Mindegy, ahol működik a képviseleti demokrácia és a kapitalizmus, ennyit fényesen ki lehet bírni. (Észtországot jelenleg egy szabad piacban hívő jobbközép párt és a szociáldemokraták koalíciója kormányozza.)

A harmadik ok az alkotmányos berendezkedés lényegéhez tartozik. Savisaar tallinni polgármesterként azért lehet az észt politika egyik erős embere, akár a kormánnyal szemben, és azért hozhat a népnek tetsző látványos intézkedéseket, mert van miből. Észtországban is vannak kis helyi adók, sőt 1 százalékos "helyi áfa" is, de a lényeg: a helyben befizetett személyi jövedelemadó 56 százalékával, jelenleg tehát a helybéliek jövedelmének mintegy 11 százalékával az önkormányzat gazdálkodik. Pont. Tallinn jómódú hely, sok a befolyó pénz, telik arra, hogy évente háromnapi nettó átlagkeresetet visszaosszanak ingyen buszozás formájában. Budapesten ez félhavi nettó fizetés lenne. Ha lehetne.

Se feladat, se pénz

Amikor Magyarországon 1988-ban bevezették a személyi jövedelemadót, az egész a helyi tanácsoknál maradt, de mivel akkor a magángazdaság aránya kicsi volt, ez lényegében nem volt más, mint a tanácsi teendők finanszírozásának új módja. Miután létrejöttek a demokratikusan megválasztott önkormányzatok, ez az arány a felére csökkent, majd 1993-ban 30 százalékra. Onnan olvadt le a helyben maradó (nem normatívan visszaosztott) rész 2012-ig 8 százalékra; ekkor 0 (nulla) százalékra csökkentették, egyszersmind a központi költségvetésbe irányítottak pár kisebb tételt is, így a gépjárműadó 60 százalékát és a teljes illetékbevételt. Az oktatási-nevelési feladatok mindenestül, az igazgatási feladatok nagy részben az államhoz kerültek, a fennmaradó - városszépítési, "szociális" - programokra az állam általános, azaz nem célzott pénzt ad. A polgármesterek nem hogy tiltakoztak volna, de örültek, mert az óvodák, iskolák részben finanszírozása súlyos teher volt. Nincs feladat - nincs gond.

A központi pénzeken kívül a helyi iparűzési adó maradt viszonylag számottevő bevételi tétel, de ennek az összege településenként szélsőségesen változó, és nem lehet ráfogni, hogy az állampolgári kontroll alapja volna. Azok a polgárok, akik négy- (most már öt-) évenként jól nevelten leszavaznak polgármester- és képviselőjelöltjeikre, eddig se nagyon mondhatták, hogy "Józsi, ne költsd butaságokra az én pénzemet", mostantól egyáltalán nem mondhatják.
Magyarországon elsorvadt, majd gyakorlatilag megszűnt az önkormányzatiság úgy, hogy senki sem siratta, mivel senkinek sem hiányzott. "A Király utca a Körútig tart, azután már csak úgy hívják" - szokta mondani apám, és a magyar önkormányzatiság is 2012-ig tartott, addig sem volt túl dicsőséges, de azóta már csak úgy hívják.

Ahány párt, annyi érdek

Kezdettől nem értették, mire való a helyi önkormányzat. Az első pillanattól meglévő politikai polarizáció elterelte a figyelmet a kormányzásról, pontosabban rossz kormányzásra és felelőtlen ellenzékiségre ösztönzött; másfelől a politika fő célja a garanciák keresése és beiktatása volt a célból, hogy egyik politikai oldal se hatalmasodhasson el. 1989-ben, amikor a harmadik köztársaság intézményrendszerét megalkották, ez a két oldal az MSZMP, illetve a többi párt összessége volt. A túl nagy helyi önállóság nem volt kívánatos az ellenzék számára, mert Budapesten kívül csak az MDF és némiképp a Kisgazdapárt volt erős, de nem volt apparátusuk az esetleg rájuk szálló igazgatási feladatok ellátására.

A legradikálisabban ellenzéki SZDSZ valószínűleg a helyi - megyei, városi - kommunista "kiskirályok" hatalmának átmentődésétől tartott, amikor A rendszerváltás programjában a megyerendszer helyett valamiféle körvonalazatlan, Magyarországon előzmény nélküli kantonrendszert ajánlott. Amikor viszont kiderült, hogy a helyi önkormányzatok mégis az ellenzékiség bázisai lehetnek, az Antall-kormány mindent megtett - persze alkotmányos keretek között - a gyengítésükre.

Legalább ennyit ártott az önkormányzatiságnak az MSZP politikája. Az érett Kádár-korszak Országgyűlésében nem pártfrakciók, hanem apró helyi választókerületek képviselői ültek. A funkciójuk nem a politizálás volt, hanem valóban az, hogy a fatornyost képviseljék, annak lobbizzanak. Amikor a Nemzeti Kerekasztal résztvevői a kölcsönös féken tartáson kívül - eléggé rövidlátó módon - a stabil (központi) kormányozhatóság garantálásának rendeltek alá minden más szempontot, és a győztes javára súlyozó vegyes választási rendszer keretében megtartották az "egyéni" választókerületek mintegy felét, a "parlament = lobbifórum" szemléletét tartósították.

Az 1994-es választások után a szocialisták kezdeményezésére megszűnt a polgármesteri tisztség és a képviselői mandátum összeférhetetlensége. Meglehetősen sok polgármester lett parlamenti képviselő is, megerősítvén a közvéleményben azt a tévhitet, hogy a város első emberének dolga az, hogy pénzeket járjon ki "fönn, Pesten", és egy parányi térség érdekében küzdje ki az egész országra érvényes törvények módosítását. Ezt nyilván úgy érhette el a legbiztosabban, ha a kormánypártokba (lehetőleg a nagyobbik kormánypártba) tartozott.

Felelőtlen felelősök

De nem csak a városi, községi önkormányzatok üresedtek ki. Szlovákiában a megyefőnököket közvetlenül választják, és a 2012-es központosító intézkedések óta a teljes befolyó személyi jövedelemadó 21,9 százalékát osztják vissza a megyéknek, szabad rendelkezésre, oktatási, kulturális, infrastrukturális feladataik ellátására (a települések 65,4 százalékot kapnak, és ezt keveslik). Magyarországon sem a megyefőnököt nem választják közvetlenül, sem a megyei közgyűléseknek koncepciógyártáson, tervezgetésen és reprezentáción nincs már érdemi szerepük.

Amikor a Gyurcsány-kormány megpróbált valami tartalmat adni a NUTS 2-es eurorégióknak (Nyugat-Dunántúl, Közép-Magyarország stb.), a Fidesz egyrészt megakadályozta, csak úgy, lévén a törvény kétharmados. Konzervatív kritikusok pedig a fejüket csóválták, hogy Gyurcsány föl akarja számolni az ezeréves magyar megyerendszert, micsoda elvakult jozefinizmus. Amikor a 2011. évi CLXXXIX. törvény gyakorlatilag megszüntette az ezeréves magyar megyerendszert a megyei közélet maradványaival együtt, egyetlen felháborodott szó nem hangzott el, még ellenzéki részről sem.

A megyék ürességének egyik legcsúfabb bizonyítéka az izsáki őrizetes agyonverése után a felelősség elillanása volt (2013. április). Ha a rendőrség önkormányzati szerv volna, mint száz más helyen, akkor a választók számon kérhették volna, hogy a helyi rendőrök így bánnak velük. De mivel a rendőrség központosított katonai szervezet, a felelős az országos rendőrfőkapitány volt, aki nem lehetett felelős, mivelhogy közelében sem járt a bűncselekménynek, nem hogy utasítást adott rá. A belügyminiszter bizalmáról biztosította az országos rendőrfőkapitányt, és azzal el volt intézve a parancsoki felelősség és a polgárok iránti kötelezettség kérdése.

A 2014-es önkormányzati választások kampánya - Budapesten és néhány más olyan helyen kívül , ahol a polgárok nagy része vagy többsége ki akarta fejezni a helyi ügyektől független politikai ellenzékiségét - már semmi egyébről nem szólt, mint hogy ki tud könnyebben, több - magyar és uniós - pénzt szerezni a központi kormányzattól. Azaz olyan pénzt, ami a) nem a helyieké, b) amiről nem helyben döntenek. Aki a fentről jövő támogatásokat továbbosztó helyre kerül, abban természetes inger támad, hogy a pénzeket maga és csókosai felé térítse el. Felvirágzik az üzemszerű korrupció, amit a helyi lakosság már teljesen természetesnek tekint, mivel már rég senki sem hozza tudomására, hogy az önkormányzatnak más funkciója is lehet főterek lekövezésén, utcák átkeresztelésén, szüreti mulatságok szervezésén és giccsszobrok állításán kívül. 
Meg azt sem hozták már rég a tudomására, hogy mi az az ön-, és mi az a kormányzat.

Széky János

Somos László: Elmegyek a cigánytelepre, hogy Jézussal találkozzak

2016. június 9. csütörtök 13:20

forrás: http://www.magyarkurir.hu/hirek/somos-laszlo-elmegyek-ciganytelepre-hogy-jezussal-talalkozzak#lightbox['g69592']/3/

Pappá szentelésének 25. évfordulóját ünnepli Somos László kaposfői plébános. Az ünnepi szentmisét június 12-én fél 12-kor tartják a kaposfői plébániatemplomban. Az irgalmasság szentévében arról kérdeztük, mit jelent irgalmas szívvel jelen lenni a szegények, a cigányok életében.

– Huszonötéves papi jubileumát ünnepli. Miért választotta a papi hivatást?

– Pál apostol korintusiaknak írt első leveléből választottam papi jelmondatomat: „Nem azt keresem, ami nekem hasznos, hanem ami másoknak van javára, hogy üdvözüljenek.” (1Kor 10,33) – eszerint próbálom megélni papi hivatásomat. Azért lettem pap, mert úgy éreztem, akkor tudom megélni az Istennel való kapcsolatomat, ha teljesen odaadom az életemet Istennek. Fontos számomra, hogy mindennek az alapja a Jézussal való kapcsolat legyen, erre épül minden tevékenység. Odaadom magam Istennek és rajta keresztül embertársaimnak.

Szeretnék Isten művévé válni, hogy általam tegye, amit Ő akar. Ahogyan Teréz anya mondta: „Istenem, csak ceruza legyek a kezedben, írj velem, amit akarsz.” Jézus az utolsó vacsorán megmossa tanítványai lábát – ezzel megmutatja nekünk a szolgáló szeretet útját, ami főleg a legkisebbek szolgálatát jelenti. „Milyen nehéz méltóvá válni azok szolgálatára, akik sokat szenvednek” – mondta Páli Szent Vince. Nem én vagyok, aki jót teszek, hanem méltóvá válok a szolgálatra, a Jézussal való kapcsolat által – lassan, folyamatosan, az egész életem során.

– Mi vezette lelkipásztorként a cigányok közé?

– Soha nem terveztem, hogy cigányokkal foglalkozom majd. Amikor huszonkét évvel ezelőtt Kaposfőre kerültem, bejelentették egy cigány gyerek keresztelőjét. A család nem jött el a megbeszélt időpontban. Tudtam a lakcímüket, megkerestem őket, és megdöbbenve láttam, milyen körülmények között élnek: hatalmas szegénységben, vesszőkből font, sárral tapasztott kunyhókban. Nekik is a plébánosuk vagyok, hozzájuk is van küldetésem. Jézus is azt mondta, „menjetek el minden néphez”, gondoltam, és elkezdtem kijárni hozzájuk az esti misék után. Beszélgettem, ismerkedtem velük, ők is kezdtek engem megismerni. A cigányok bármikor szívesen fogadják az embert, nem kell bejelentkezni. Én nem telefonálok senkinek, csak odamegyek, bemegyek a házba, és már ülök is le. Nagyon közel áll hozzám, hogy tettetés nélküli, természetes emberi kapcsolatok jellemzik őket. Ha az asszony mos, főz, a férfi ház körüli munkát végez, nem hagyja abba, de közben lehet vele beszélgetni. Az elején mindig kértem egy pohár vizet: ők is hadd adjanak valamit. Az ember mindig tud inni egy keveset, és vizet mindenki tud adni. Néhány éve eltűnt ez a szokás, már nincs rá szükség. Könnyen el lehet igazodni a világukban. Csak el kell menni hozzájuk. A gyerekek rögtön másznak az ölembe, nem félnek az emberektől, közvetlenek. A felnőttek pedig szeretik, ha a gyerekeikkel foglalkoznak.

– Mi történt, amikor már egy ideje járt hozzájuk? Elkezdett terveket szőni arról, hogyan lehetne jobb az életük?

– Előre nem terveztem semmit, nem is lehet. Az első feladat: minél többet köztük lenni. Akkor látjuk meg, miben tudunk segíteni. Először arra kértek, értelmezzem a hivatalos iratokat, segítettem a kitöltésükben. Nem mindig elég kitölteni az adatlapot, el is kell kísérni őket. Egyszer megírtam egy ötgyerekes, analfabéta cigány asszony papírjait a gyerekek után járó juttatáshoz, és a hivatalban azt mondták neki, nincs jól kitöltve. Fogtam a papírokat meg az asszonyt, bementem vele a hivatalba, és amikor sorra kerültünk, beadtam a papírokat. Az ügyintéző szólt, hogy ezt csak személyesen lehet elintézni. Kérdezte, az élettársa vagyok-e. Elmagyaráztam, hogy a kaposfői plébános vagyok, a hölgy pedig az egyik hívem, eljöttem, hogy segítsek neki elintézni az ügyeket. Rám nézett, és azt mondta, rendben van. És elfogadta ugyanazokat a papírokat, amelyeket előtte visszaküldött.

Láttam, hogy nincs ruhájuk, a gyerekek ugyanabban járnak szeptemberben és decemberben is. Az édesanyám, a húgom, a barátaim gyűjtöttek ruhákat, én pedig kiosztottam közöttük. Sokszor elmentem velük az orvoshoz, hogy ne két méterről vizsgálják meg őket, a gyerekeket pedig elvittem a kórházba vizsgálatra, ha kellett. Elkísértem valakit munkainterjúra is – igaz, két nap múlva indoklás nélkül kirúgták az illetőt, akit akkor felvettek. Ha krízishelyzet volt, próbáltam élelmet adni. Aztán arra gondoltam, leginkább a gyerekeket kellene korrepetálni. Mielőtt létrehoztuk a tanodát, tanítóképzős hallgatók kezdték tanítani őket szombaton és vasárnap délelőtt a falusi templomok sekrestyéjében. Ez nem volt elég, de így is volt, aki leérettségizett közülük.

– Kapott valakitől tanácsot, amikor a cigányokkal kezdett foglalkozni?

– Amikor Lankó József kiköltözött egy homogén cigány faluba, Alsószentmártonba papnak, tanácsot kért Sója Miklóstól – aki negyven évet töltött papként a cigányok között–, és ő ezt írta neki: „Legyél minél többet köztük, és ha van nagy, irgalmas szíved, úgyis megtudod, mit kell tenned.” Én Lankóhoz mentem el tanácsért a kilencvenes évek közepén, amikor ő már tíz éve foglalkozott cigányokkal. Elmondta, mennyire családcentrikusak a cigányok, sok értéket említett, amely a többségi társadalomból sok helyen hiányzik. Tovább faggattam, mit csináljak én Kaposfőn, hátha tud egy jól bevált receptet. Ekkor elmondta ezt a történetet, a tanácsnak van egy folytatása is: „Ha nincs nagy, irgalmas szíved, mondhatok neked bármit.” Ez az igazság.

Dolgoznak már nálam mások is, nem egyedül szaladgálok a cigány közösségekhez: így mindenhol van állandó jelenlét. Aki újként kezd, annak azt mondom: „Ne csinálj semmit, látogasd a családokat, ülj le, beszélgess velük. Ne akarj tanácsot adni. Ez a nagy »semmittevés« alapozza meg a munkádat, de ne hagyj ki egy házat se.” Cigánypasztorációt csak rendszeresen, állandó jelenléttel érdemes végezni, ha az ember az életéből egy jó nagy részt odaajándékoz nekik. Nem vezet eredményre, ha valaki kimegy sajnálkozni, ad valamit, hogy a lelkiismerete megnyugodjon, és aztán magukra hagyja őket.

Szeretném megemlíteni, hogy Beer Miklós váci püspök írt egy szép körlevelet a cigánypasztorációról: egy igazán jól használható, önvizsgálatra serkentő írás ez, amely gyakorlati útmutatást ad.

– Mit érez, amikor bemegy a legnagyobb nyomorban élők otthonába?

– Azt nézem, mi tudok én ott segíteni. Mert én szerencsés ember vagyok, van lehetőségem segíteni másoknak. És ez az életem legnagyobb sikere: van kapcsolatom olyan emberekkel, akik megvetettek, lenézettek, akiket gyerekestül kitaszítanak mindenhonnan. Ha városi pap lennék, és hajléktalanok élnének körülöttem, nekik vinnék vacsorát; ha sérültek otthona működne itt, oda járnék; ha idősek otthona lenne, akkor pedig oda. Itt cigányok vannak.

Jézus az életét adta értem. Én pedig befogadom Jézus szeretetét, ami irgalom, kegyelem, amit nem az érdemeinkért, az imáinkért, gyönyörű keresztény életünkért kaptunk. És ha befogadom – vagy ahogyan Gyökössy Endre mondja, ha egyszer ebbe már beleremegett a szívem, akkor indul el valami. Akkor elmegyek a sérültekhez, a hajléktalanokhoz, a cigányokhoz. A legkisebbeket mindjárt meglátom, ha rádöbbenek arra, mit tett értem Jézus. És akkor meglátom bennük Jézust, a szenvedő Jézust, az alázatos Jézust, aki azonosítja magát ezekkel az emberekkel. Óriási szeretetet kaptam, azt viszonzom. Szerintem ez az alapja a cigánypasztorációnak: Milyen a kapcsolatom Jézussal? Rádöbbentem-e arra a nagypénteki szeretetre, hogy Jézus odaadta értem az életét? Ez nem csupán vallásgyakorlat…

– Sokszor mintha mégsem értenénk ezt, miközben átéljük a szertartásokat, a nagypénteki szertartást is. Az evangéliumban Jézus, amikor meglátja a tömeget, megrendül a szíve. Amikor mi meglátunk egy cigány sokaságot, nem megrendülünk…

– Elmegyek a cigánytelepre, hogy Jézussal találkozzak. A városban elmennék a hajléktalanok közé, hogy Jézussal találkozzak. Ezt kellene megértenünk, hogy Jézus ennyire alázatos. Maga mondja, hogy amit a legkisebbnek adtál, azt nekem adtad: pohár vizet, élelmet, ruhát. Sokáig voltam börtönlelkész is, ami sokakban kivágta a biztosítékot. „Elmenni hozzájuk?” – kérdezgették. „Igen”, mondtam, „ők a legkisebbek”. „De amit tettek!” Mi nem választjuk szét a bűnt és az embert. Pedig Jézus nem mossa össze a kettőt, szétválasztja a bűnt és az embert. Mi akkor is összemossuk, ha magunkról gondolkodunk: ha valaki bűnös, azt gondolja, őt nem szereti az Isten. Pedig Jézus nem hagyja el a bűnöst, meghal érte. Szívesen mentem a börtönbe, mert ott vannak a legkisebbek. Megérdemlik a büntetést, nem kentem el a bűnüket, hanem mint lelkipásztor jártam hozzájuk, Isten irgalmasságát vittem el. A bűn az bűn, de én nem ítélkezem fölötte.

„Én is bűnös ember vagyok, és rászorulok az Isten irgalmára” – mondta Ferenc pápa egy Úrangyala imádságon az irgalmasság évének meghirdetése után. „Egy bűnös ember vagyok, akit megtalált Isten irgalma” – mondta máskor. Ha én bűnös ember vagyok, másokat nem ítélhetek el. A pápa azt is mondta, hogy tartsunk mindenkit magunknál különbnek.

– Meghalljuk, megértjük Ferenc pápának ezeket a szavait?

– Én iszom Ferenc pápa minden szavát, olyan jókat mond. Assisi Szent Ferenc  is azt mondta: „Én vagyok a világ legbűnösebb embere.” A szentek ki merik ezt mondani. Amíg ezt nem merjük kimondani, addig nem haladunk előre a lelki életben. A misén is el szoktam mondani: bűnös ember vagyok, de Isten irgalmában bízom, aki akar, csatlakozzon hozzám. Így kezdjük a közösségi gyónást. Komolyan kellene vennünk ezt a bűnbánati részt a szentmise elején. Meg vagyunk döbbenve, amikor azt mondja a pápa, hogy bűnös ember, pedig mi is elmondjuk minden mise elején.

Kozma Imre atyának van egy jó mondása: a jó cselekedetek, az irgalmasság cselekedetei sok bűnt takarnak el. Ebben sok igazság van. Ide például olyanok is jöttek dolgozni, akik korábban nem voltak vallásosak. Van például egy kiváló pedagógus a tanodában, én nem erőltettem, csak köztük éltem, és ő is elkezdett misére járni.

– A cigány emberek irgalmas szívűek? Mit tanulhatunk mi tőlük?

– Én rengeteget kaptam a cigányoktól. Az istenképet, az Istennel való kapcsolatomat, imaéletet, a Szentírás értelmezését, a felebarát fogalmát – ezt mind tőlük kaptam, csak hálás lehetek nekik. A szegények tanítanak minket, bárhol is éljenek.

A cigányok nagyon összetartanak, ha nem így tettek volna, már rég kihalt volna ez a nép. Sok történetem van erről. Egy család tudott venni egyszer egy disznót, és nekem is szóltak, amikor levágták. „Na, most tele a hűtő” – mondtam nekik. „Hát, ott volt öt éhes gyerek a szomszédnál, meg a másiknál is, mindenkinek adtunk, a végén elfogyott az egész” – válaszolták. Máskor egy fiú jött hozzám azzal: „Atya, nálunk hét éhes Jézus van.” Gondoltam is, milyen jó, hogy legalább ennyit megtanult a Szentírásból: Jézus nem bünteti őket, hanem tényleg velük van, mert ők éhesek. Összeszedtem neki egy kis ennivalót, aztán fél óra múlva eszembe jutott, hogy a mélyhűtőben még van valami. Elvittem nekik, és ott találtam náluk a hét éhes gyereken kívül a szomszédot a három gyerekével. Pedig amit adtam, nekik sem lett volna elég. „Ne haragudjon, hogy adtunk nekik, de ők is olyan éhesek voltak” – mondták.

Vagy egy másik történet: tudtam, hogy az egyik családnak van egy kihúzható alumíniumlétrája, szükség lett volna rá a közösségi házban. Azt mondta a férfi, kölcsönadnák, de annak a másik családnak nem volt ennivalója, és leadták az ócskavastelepen, kaptak érte pénzt. „Te mit szóltál ehhez?” – kérdeztem. „Legalább egyszer jóllaktak” – válaszolta. Nem haragudott. Ha a gyerekek a tanodában kapnak csokit, édességet, zsebre teszik, hazaviszik a testvéreiknek. Ha valaki kap egy zacskó cukrot, chipset, addig osztja, amíg nem marad semmi, és a végén neki sem jut több, mint a többieknek. Az egyik kislány kapott egy gyöngyökből készült karkötőt, gyorsan szétszedte, és mindenkinek adott a gyöngyökből, nekem is. Náluk nincs olyan, hogy mindent csak nekem, nekem, nekem. Ezt nagyon meg kellene tanulnunk. Azért él ez a nép, mert tud osztozni. Hol az egyiknek megy jobban, hol a másiknak, és kisegítik egymást.

– A hiten kívül mit ad hozzá az evangélium a cigányok életéhez? Amikor a lelkipásztor vagy a keresztény ember odamegy hozzájuk az evangélium indíttatására, mit ad nekik ezzel?

– Az emberi méltóságot. A cigányok legnagyobb problémája az önbecsülés hiánya. Az egyik cél, amit kitűztem magam elé, hogy a cigányok felismerjék emberi méltóságukat. Sok probléma – az agresszivitás, a gyerekek rossz viselkedése stb. – abból adódik, hogy nincs önbecsülésük. Az önbecsülés visszaadására a kereszténység képes leginkább, mert azt mondja: az ember Isten képmása. Ők is ugyanolyan értékesek, az Isten ugyanúgy szereti őket, mint a többi embert. És azt is mondja a kereszténység: érted halt meg Jézus. Érdemes megnézni egy nagypénteki kereszthódolatot a cigányoknál.

Egy nyári táborban jöttem rá, hogy a cigányokat segíteni kell a méltóságuk felismerésében. A tábortűznél, késő éjjel az egyik cigány lány kérdezte tőlem: „Atya, miért vert meg engem az Isten?” „Miért gondolod ezt?” – kérdeztem. „Azért, mert cigánynak születtem” – válaszolta. Az összes gyerek egyetértett azzal, hogy ez nem más, mint istenverése. Amikor hazamentem és elmeséltem a szüleiknek, ők is egyetértettek ezzel: őket nem szereti az Isten. Innen aztán elindult egy egész folyamat.

– Változott azóta az életük, az önbecsülésük?

– Tavaly ősszel tizenhat felnőtt bérmálkozónk volt, ők már egészen másképp gondolkodnak. Vannak a magyar falvakban jószívű emberek, akik mondták is, hogy a cigányok ma mások, mint régen voltak: azelőtt lehajtott fejjel jártak, most már felemelik a fejüket és mosolyognak. Fontos támogatni őket abban, amiben sikeresek lehetnek. Ilyen például a tánc, amelyben mindig sikerélményük van a gyerekeknek. Sok minden tudnak ők, csak az nem kell az iskolában: egy 10-12 éves lány az egész családnak meg tud főzni, egy kis csecsemőt is rá lehet bízni, mindent tud, amit kell. A fiúk a lovakkal, fémgyűjtéssel, gyógynövényekkel kapcsolatban tudnak mindent. A szülők megtanítják a gyerekeket arra, amit ők szükségesnek tartanak, foglalkoznak velük, csak éppen az ő saját kultúrájukra tanítják őket. Ha ők sem tanulták a sósav képletét, az nem is fontos nekik, nem is tudják, mi az… Régen az oktatási intézményekben tanultak az őseink hittant. Az ő őseik nem jártak iskolába, így hittanra sem. Mégis nagyon vallásosak, tele van náluk minden szentképekkel, a közösségi házunk is. Apáról fiúra, anyáról leányra száll a hit, így adják át egymásnak. Olyan a hitük, mint a bimbó, amely a meleg napsütés, a szeretgetés hatására gyönyörű virág lesz.

– Mit jelent számukra a vallásgyakorlás, a szentségekkel való találkozás? Mekkora feladat bevonni őket az egyház életébe?

– A gyerekek mind járnak hitoktatásra. A felnőttekkel is elkezdtük, jól haladunk, volt már néhány templomi esküvő is. A temetés és a keresztelés mindig megvolt: a még beszélni nem tudóval és a már beszélni nem tudóval az egyház mindig foglalkozott, csak a kettő között maradt el a pasztoráció. Tavaly 72 cigány gyereket kereszteltem, magyar gyerek 30 sem volt. A feltétel csak annyi, hogy a szülő kérje a keresztelést. Előtte kicsit beszélgetünk, olyan ez, mint a keresztelési előkészítő. „Eljöttök ide, és beszélgetünk a keresztelésről” – mondom nekik. Ők pedig amúgy is örülnek, ha idejöhetnek. Esküvő előtt sem azt mondom, hogy jegyesoktatás lesz, hanem hogy el kell járni a plébániára: ez sem nehéz, hiszen büszkék, hogy házasodnak, és még többet, még szívesebben jönnek ide. Ha kialakul egy személyes kapcsolat, ha bíznak valakiben, akkor mindent meg lehet csinálni. A munkatársaimban is megbíznak, mindig elmondom nekik, hogy ők az én kinyújtott kezeim, úgy fogadják őket, mintha én lennék ott. Nagyon könnyű pasztorálás ez: nem kell mást tenni, mint irgalmas szívvel ott lenni. A cigány ember nyitott a vallásra, az emberi kapcsolatokra, a szeretetre, csak el kell menni hozzá. Olyan egyszerű, hogy nem is igaz!

Somos László 1952. október 17-én született Pécsen. 1991. június 15-én Veszprémben szentelték pappá. 1991 és 1993 között a kaposvári Jézus Szíve-templomban volt káplán, majd 1993–94-ben Nagykanizsán. 1994 és 1999 adminisztrátor volt Kaposfőn, 1999-től plébános. Szintén 1999-től esperes.

* * *

A kaposfői plébánia területéhez tartozó rászorulók között naponta négyszáz adag ebédet osztanak ki. A plébános maga több mint húsz éve ismeri a cigányokat, akik a faluhoz közeli két telepen – Kaposfőn és a Kaposmérőhöz közeli Baglas-pusztán –, valamint a környék falvaiban élnek, létrehozta a Szent Erzsébet Alapítványt, amely tanárokat és szociális munkásokat foglalkoztat, akik segítik a pasztorációt. Kaposfőn tanodát működtetnek, iskola után foglalkoznak a cigány gyerekekkel – mára már mindegyikük elvégzi a nyolc osztályt. A Szent Erzsébet Alapítvány Kaposfőn és Baglason is épített közösségi házat, mellette pedig mosókonyhát és zuhanyzót alakítottak ki. Délutánonként itt is segítenek a tanulásban, a jövő tanévtől pedig a közösségi házban szintén működtetnek majd tanodát. A szociális munkások nemcsak a gyerekekkel, hanem a felnőttekkel is foglalkoznak: segítenek nekik eligazodni a hivatali ügyekben, ismernek minden családot, igyekeznek támogatást nyújtani mindennapi gondjaikban.

Fotó: Lambert Attila

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Faluszínház 2016 Felhívás

Bárdudvarnok Faluszínház 2016

Kedves Színházszerető Érdeklődők!

A Térségi Együttműködés Társasága szervezésében a Bárdudvarnoki Kulturális Hét / Zselic Lelke Fesztivál 2016. évi programjában folytatjuk a Faluszínház előadásait! Helyszín: Faluszínház - Bárdi Faluház - Művelődés Palotája.

A megvalósítás első lépéseként közzétesszük Varga Zsuzsának a Csiky Gergely Színház színművészének, a darab rendezőjének felhívását és június 20-ra, hétfőre szóló meghívóját!

Ördögh Gyöngyi, Andor István, TETT Egylet társelnökök

Bárdudvarnok, 2016. június 1.

További információ: http://bkh2016.blog.hu, tel: 70/38-44-307

 ***

 Tisztelt Faluszínházi Társulat!

Örömmel hívlak idén is benneteket egy közös játékra.

Előadásunk Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön című műve lesz.

Az első megbeszélést június 20-án, hétfőn 16 órakor tartjuk a Faluszínházban.

Aki nem tud jelen lenni, kérem, jelezze részvételi szándékát!

Addig is jó pihenést kívánok!

Varga Zsuzsa Email: vargazsee@gmail.com

Tel.: 06(30)9543400

 ***

 Térségi Együttműködés Társasága - TETT Egylet

7478 Bárdudvarnok, Faluház tett@glassart.hu

„TETT a lelke mindennek!”

 ***

FacebookTumblrTweetPinterestGoogle+

Beiczer Judit Kezdődik című kiállítása 2016.04.30

Meghívó

A Kaposfüredi Galéria tisztelettel meghívja önt, családját, barátait

Beiczer Judit kerámikus iparművész

Kezdődik című kiállításának megnyitójájára

2016. április 30.-án, szombaton 16⁰⁰ órára

A kiállítást megnyitja: Orbán Katalin Ferenczy Noémi-díjas kerámikus művész

Közreműködik: Takács Katalin színművész

Csermann Ádám - gitár Ipolyi-Gáts Hunor – ének

Arcadelt Kórus – Lucz Zsófia vezetésével

A kiállítás megtekinthető 2016. Május 22.-ig Kaposvár - Kaposfüred, kisközi u. 63 telefon: 82/425-410 nyitva: naponta 14-20 óráig

Szendi-hegyi Kirándulás elmarad!

Elmarad!

A Szendi-hegyi Kirándulás elmarad a rossz idő miatt! Esőnap április 23., szombat!

Mernye János "Pici" sajnálattal értesíti az érdeklődőket!

Eredeti felhívás:

http://bardudvarnokinfo.blogspot.hu/2016/04/szendi-hegyi-kirandulas-2-meghivo.html

Szendi-hegyi Kirándulás 2 - meghívó

Elmarad! esőnap: április 23., szombat!
Gyere ki a Szendi-hegyoldalra!

Meghívó egy Szendi-hegyi Kirándulásra

2016. április 9-én, szombaton 13 órakor 

találkozzunk a zsippói Juhász-at előtt, 

– ami régen Fazekas Pali bácsi tanyája volt –, 

ahonnan a séta indul!

Megindítóbeszédet mond Ceibert Lajos.  

Megismerkedünk a hely történetével az egykor itt élt családokra emlékezve.

Tányért, kanalat, poharat hozzatok!

A kirándulókat pörkölt várja, amihez süteményt és egyéb felajánlást szívesen fogadunk!

Mindenkit szeretettel várok:

Mernye János "Pici" 

Rossz idő esetén esőnap: 2016. április 23.

Horváth Lujzi fényképei: https://www.facebook.com/lujzi.horvath/media_set?set=a.938725986163974.1073741857.100000797447045&type=3&pnref=story
Helman Margit fényképei: 1. https://www.facebook.com/margit.helman/media_set?set=a.1048471998507267.1073741831.100000334302410&type=32. https://www.facebook.com/margit.helman/media_set?set=a.1048488021838998.1073741832.100000334302410&type=3

A találkozás helye:  

Tavalyi kirándulás:

http://bardudvarnokinfo.blogspot.hu/2015/11/szendi-hegyi-kirandulas.html