November 17-től megkezdődött az önkormányzati képviselők képzése, ahol egyebek mellett az önkormányzati törvény legfontosabb előírásaival ismertetik meg az érintetteket.
Az országosan mintegy 17 ezer – Somogy megyében 1153 - képviselőnek a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény a 2014. évi választásoktól kezdődően írja elő, hogy az eskütételt követő 3 hónapon belül részt vegyenek a kormányhivatalok által szervezett képzésen. Ezen megismerhetik a jogszabályi környezetet és segítséget kapnak napi munkájukhoz - hangsúlyozta Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára. Az államtitkár jelezte: a tárca által összeállított tematikában a többi között a képviselő-testület és a bizottságok működése, a hivatalok és társulások, a képviselői jogok és kötelezettségek, valamint az önkormányzati feladatok és gazdálkodás szerepelnek. Az egynapos képzések teszttel zárulnak, a tananyag pedig a Belügyminisztérium által készített Nagy önkormányzati kézikönyvre épül.
Somogy megyében a képzés a mai napon Marcaliban kezdődött, melyen a Somogy Megyei Kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztály főosztályvezetője mellett dr. Barabás Zoltán, a Belügyminisztérium Önkormányzati Módszertani Főosztályának főosztályvezető-helyettese is részt vett és előadást tartott. Az oktatáson a megyei kormányhivatal Törvényességi Felügyeleti Főosztályának munkatársai tartottak előadást a helyi önkormányzatok szerepéről, feladatairól, gazdálkodásáról, valamint a képviselők jogairól és kötelezettségeiről és a törvényességi felügyeletről. A cél, hogy a képviselők ismereteket szerezzenek a munkájukat meghatározó jogszabályokról és az állampolgárok érdekeinek megfelelően lássák el feladatukat. A továbbképzésekre 2014. november 27-ig valamennyi Somogy megyei járás járásszékhelyén sor kerül, személyes konzultációval segítve a kormányhivatal és a települési képviselők közötti zökkenőmentes együttműködést.
(Somogy Megyei Kormányhivatal)