Nagypénteki levél
nyílt levél Bárdudvarnok Polgármesterének
és Képviselő-testületének
a Közéleti Kerekasztaltól
Kedves Balázs,
Kedves képviselő-testületi tagok és midazok, akik
hozzászólásukkal, javaslataikkal segítettek összegyűjteni a falut érintő
kérdéseket, és mindenki, akik érdeklődik ezen kérdések iránt!
Sokat gondolkodtunk, hogy mit írjunk, hogy írjuk, hogy
valamiféle közös álláspontot alakítsunk ki, de senkit ne bántsunk meg, főleg
Húsvét ünnepén, de az év többi napján se, és, hogy kiderüljön, hogy mindazokat,
akik részt vettek a kerekasztali beszélgetéseken és aláírták a levelet, de
azokat is, akik nem írták alá, az a szándék vezérelte, hogy közösen tenni
tudjunk a falu érdekében, akár javaslatokkal, akár kérdésekkel, vagy akár
társadalmi munkával.
Végül is a mellékelt levél alakult ki, amit tisztelettel
kérünk, olvassatok át és amennyiben lehetséges, a későbbiekben közösen
beszéljünk meg, legalább ideiglenesen félretéve a ki-kit szeret-nem szeret
megközelítést.
Tudom, hogy nekem könnyű, hiszen én csak két éve lakom a
faluban és nem ismerem a régi történeteket, de hidd el, én is kaptam
hideget-meleget, de azért megpróbáltunk egy konszenzusos javaslatot letenni a
(kerek)asztalra, mindenki véleményét figyelembe véve, azokét is, akik nem, vagy
nem teljesen értenek egyet e levél megfogalmazásával vagy elküldésével.
Ezért is, a nyílt tájékoztatás érdekében küldöm meg ezen
levelet azoknak is, akik jelezték, hogy nem értenek vele egyet, de úgy érzem,
joguk van tudni, hogy végül is mi került leírásra, hogyan finomítottuk a
megfogalmazásokat, hogy kiderüljön, nemcsak kérni akarunk a falutól, de tenni
is érte! (És előre bocsánatot kérek azoktól, akik esetleg zaklatásnak veszik a
kéretlen e-mailek küldését, remélem, megértik, hogy nem ez, csupán a tájékoztatás
volt a célunk.)
És éppen ezért, a közösségi tájékoztatás érdekében kérünk
Benneteket, hogy még az esetleg túl konkrét kérdésekre is válaszoljatok, hiszen
csak ezen információk birtokában érthetjük meg, hogy mi történik a szűkebb
pátriánkban, és csak így alakulhat ki pletykától és sérelmektől mentes, jó
hangulatú, egymásért tenni akaró emberekből álló vidám közösségi élet!
Köszönöm, hogy meghallgattatok, és kívánok Mindannyiótoknak
boldog és szeretetteljes Húsvéti Ünnepeket!
Baráti üdvözlettel,
Makai Péter, Bánya
***
Tisztelt
Polgármester Úr,
Tisztelt
Képviselő-testületi Tagok,
Tisztelt
Bárdudvarnoki Polgárok!
Mint
talán Önök közül sokan értesültek már róla, idén tavasszal újraindult a Kerekasztal,
annak érdekében, hogy a falu lakosai újból le tudjanak ülni egymással és meg
tudják beszélni szűkebb közösségünk, Bárdudvarnok ügyes-bajos dolgait.
Célunk,
hogy mindenki nyíltan elmondhassa, milyen helyi, település-részi gondjai
vannak, miben látná azok megoldását, valamint, milyen ötletei, meglátásai,
gondolatai vannak arról, hogy miként tehetnénk szebbé-jobbá településünket, mi
az, ami az eddigi nagyszámú fejlesztésekből elnyerte a tetszésüket, és mi az,
ami meglátásuk szerint még módosításra vagy fejlesztésre szorulna.
Röviden, annak
megvitatása, hogy
·
az
eddigi befektetések és támogatások hogyan hasznosultak,
·
a
jövőbeli fejlesztéseknek milyen irányt kellene venniük annak érdekében, hogy
minél több polgár tetszését elnyerjék,
·
a
falunk minél többet nyerjen – hosszútávon is – az elnyert vagy más módon
jutatott támogatásokból és a biztosított pénzeszközökből.
Mindezeket
szeretnénk úgy megtenni, hogy egy képletes kerekasztalhoz ülünk le, ahol
mindenki egyenrangú módon, egymás mellett foglal helyet, és ahol az elhangzott
véleményeket, ötleteket, javaslatokat nemcsak meghallgatjuk, hanem meg is
beszéljük. Így olyan, kompromisszumon alapuló, közös álláspontot tudnánk
kialakítani, ami a lehető legtöbb lakos kedvére van, és ami a falu egészének
jelenthet előrehaladást, fejlődést.
További
célunk, hogy minél többen osszuk meg gondolatainkat, vitassuk meg
véleményeinket, nemtől, kortól, származástól, felekezeti hovatartozástól
függetlenül. Nyilvánvaló, hogy más az érdeke az idősebb korosztálynak és más a
meglátása a fiataloknak vagy a kisgyermekeseknek, más felvetései lehetnek a
dolgozó korosztály tagjainak és más gondok nyomaszthatják a támogatásra
szorulókat. Máshogy látják a falut a nemzedékek óta itt élők és máshogy a
régebben vagy csak mostanában betelepülők, akik pedig lehetnek akár
hazatelepülők, akár az ország más részeiből érkezve itt nyugalmat keresők, vagy
akár a táj szépségétől és az itt élők kedvességétől elbűvölt külföldiek…
De
mindannyiunknak, akik itt, Bárdudvarnokon nemcsak lakni, de élni és magukat
minél jobban érezni is szeretnénk, az a közös érdeke, hogy a falu minél jobban
és hatékonyabban működjön, és ezért sokan hajlandók akár a régi sérelmeiket is
félretenni és baráti jobbot nyújtva közös asztalhoz leülni, hiszen a harag
nemcsak környezetünket mérgezheti meg, hanem magunkat is belülről rágja és
mételyezi. Ámde, közösen összefogva, egymást megértve és segítve nemcsak
magunkat, de szűkebb pátriánkat is szebbé és élhetőbbé tehetjük, főként, ha
azon túl, hogy jogosan elvárjuk, hogy a „falu” tegyen értünk, de mi is teszünk
az itt élőkért és a környezetünkért. Ennek szép példája az immár 25. alkalommal
megrendezett zsippó-lipótfa-bányai szemétszedés, ami nemcsak, hogy hasznos, de
alkalmat teremt egymás megismerésére, barátságok köttetésére és a munka utáni
jól megérdemelt, estig tartó kis mulatságra is.
Fentiek
alapján, annak érdekében, hogy közösen segíteni tudjuk a falu vezetésének
munkáját a közösség által vezérelt helyi fejlesztési elv (Community-led Local
Development) értelmében, az alábbi néhány pontban összegyűjtöttük a
résztvevőket érintő vagy általuk felvetett nehézségeket, kérdéseket és
bizonytalanságokat. Ezekkel kapcsolatban tisztelettel kérjük Polgármester urat
és a Képviselő-testület tagjait, hogy 15 napon belül írásban tájékoztatást adni
szíveskedjenek, majd a későbbiekben biztosítsanak lehetőséget arra, hogy mind a
kérdéseket, mind a válaszokat minden érdeklődő polgárral, a falu minden
tenniakaró lakosával együtt közösen megbeszélhessük.
A
nyilvánosság és az átláthatóság érdekében kérjük továbbá Polgármester urat,
hogy a kérdéseket és a válaszokat is a falu honlapján megjelentetni
szíveskedjék, annak érdekében, hogy ezen közérdekű információk minél többünkhöz
eljuthassanak!
A Közéleti Kerekasztal eddigi ülései
során felmerülő témakörök, illetve kérdések a következők:
(A
konkrét kérdések megválaszolása egyértelmű, míg az Önkormányzat elképzeléseire,
követendő stratégiájára vonatkozó felvetések esetén a meglévő vagy tervezett
koncepciókkal kapcsolatban szeretnénk tájékoztatást kapni.)
1. Közoktatási,
köznevelési intézmények helyzete, jövőképe, tervezett fejlesztések – az iskola
szociális-társadalmi szerepe
-
Tervezi-e
az Önkormányzat, hogy a falu köznevelési-közoktatási intézményeinek
megtartására egyfajta köznevelési koncepciót dolgoz ki (pl. élmény-pedagógia,
művészeti nevelés) vagy alternatívákat vet fel (pl. alapítványi fenntartás),
főként az iskola megmaradása érdekében, esetleg próbál-e közvetíteni a
fenntartó és a tantestület között? Tud-e támogatást nyújtani az Önkormányzat a
jövőben a beiratkozás előtti nyílt napok szervezésében, esetlegesen civil
segítséget, véleményezést felajánlani például a sokak szerint ijesztő és hibás
iskolai reklámfilm elkészítéséhez, annak érdekében, hogy az iskola minél több
szülőnek és gyermeknek kínáljon vonzó lehetőséget a beiratkozásra? A „Van
Közünk Egymáshoz” Alapítvány által elnyert pályázati pénz hogyan hasznosul,
hogyan alakult ki a pályázati program?
(az iskola megmaradása, esetleges
növekedése, felújítása, a tantestület megtartása, a tanköteles korú gyermekek
bevonzása, a szülők érdekeinek felmérésére tett önkormányzati lépések, tervek,
elgondolások, vélemények)
-
Az
óvoda gyermeklétszámának növelésével (vagy csökkenésével) kapcsolatos
meglátások, a tornaterem, két játszótér jobb kihasználására vonatkozó
elképzelések, a Kincses Kultúra program (pályázat) civil támogatása?
-
Készült-e
előzetes felmérés a bölcsődei igények felmérésére, mielőtt az Önkormányzat
megvásárolta a telket; mennyibe került és mekkora a tervezett bekerülési
költsége a bölcsőde felépítésének, hány gyermek fogadására készült ezen
tervezet?
(a bölcsőde felépítésének
szükségessége: bekerülési költségéről, finanszírozásáról és fenntartásáról, az
igények felmérésének eredményéről, a tervezett (maximális) gyermeklétszámról
történő tájékoztatás, a bölcsőde megvalósításának egyéb lehetőségei)
2. Önkormányzati
gazdasági vállalkozások helyzete, gazdálkodása, jövője
-
Jelenleg
hány ember dolgozik a Szociális Szövetkezetben, hogyan hasznosul az alapításra
költött közpénz, a különböző projektek, vállalkozási ágazatok (birkászat,
halászat, kertészet, homoktövis, energianád, drótfonó, vályogtéglagyártás)
milyen eredményességgel működnek?
(az éves pénzügyi beszámolók, nettó
árbevétel közzététele, az árbevétel felhasználása, a szociális szövetkezeti
tagság meghirdetése, a géppark kihasználtsága)
-
A
közmunka-program és a Szociális Szövetkezet viszonya, az alkalmazottak,
közmunkások átvétele? A közmunkások számára van-e lehetőség szakképzésre? Hány
férfi és hány női közmunkás van, és mi a feladatuk?
3. A
faluban működő egyesületek, alapítványok
-
„Van
Közünk Egymáshoz” Alapítvány,
-
TETT
Egylet,
-
Panoráma
Egyesület,
-
Horgászegyesület,
-
Bárdok
Útja
(az alapítványok, egyesületek
tevékenysége, támogatása, nyilvánossága, önkormányzathoz való viszonyuk,
szerződéseik és az önkormányzattól átvállalt feladataik)
4. Forgalom-
és közbiztonsági lehetőségek
Tett-e vagy tervez-e az Önkormányzat
vagy bármelyik képviselő-testületi tag lépéseket az alábbi, a lakosság
biztonságát érintő kérdésekben?
-
forgalom-lassítás
az egyes település-részeken, sebesség-korlátozó tábla, „fekvőrendőr” (Zsippó,
Kaposszentbenedek – Szenna útvonal),
-
sebesség-jelző
tábla (Bárd-főút),
-
teherautó-
és faszállító-korlátozás, lassítás (Lipótfa, Bánya, Bárd, Bárdibükk),
-
forgalombiztonsági
tükör Bárdon (óvodai kereszteződés), gyalogos átkelőhely a főúton, kamion-forgalom
elterelése és járda vagy felfestés a Bárd utca hosszában,
-
utcai
világítótestek elhelyezése, meglévők karbantartása,
-
a
tulajdonossal rendelkező, de közterületen lévő kutyák támadásainak
kiküszöbölése, az ebrendelet betartatása az önkormányzat meglévő eszközeivel
(segítségnyújtás, majd szankció), az esetlegesen bekövetkezhető nagyobb
tragédiák elkerülése érdekében („felelős állattartói magatartás”
népszerűsítése),
-
a
tűzgyújtási rendelet betartatása a köz biztonságának érdekében (lsd. 5. pontot is),
-
a
zsippói híd végleges felújítása, biztonságossá tétele hosszú távra,
-
kátyúzás,
a hosszútávú megoldás érdekében esetleg kopóréteggel való ellátás a Lipótfára
bevezető úton,
-
szilárd
burkolat a „Brekekénél”, már csak turisztikai érdekből is.
5. Környezetvédelemi
kérdések, nagyobb odafigyelés
-
A
Környezetvédelmi Stratégia mikor lett utoljára aktualizálva, volt-e társadalmi
egyeztetés?
-
Élt-e
az Önkormányzat a véleményezési lehetőségével a bárdi szőlőhegyi elektromos
vezeték beton- vagy faoszlopainak kérdésében?
-
A
bölcsőde számára megvásárolt telken megmaradnak-e az értékes feketedió-fák?
Tervez-e fatelepítést az Önkormányzat a Bárd utcában?
-
a
tervezett lipótfai adótorony megvalósulási fázisa,
-
a
tűzgyújtási rendelet betartatása, a visszavonhatatlan környezeti károsodás
elkerülése érdekében, szükség esetén a hulladékgazdálkodási bírság alkalmazása,
-
az
illegális szemétlerakás szankcionálása,
-
Valóban
tiszta és egészséges-e a vizünk, tekintve, hogy Bányán és Lipótfán hetek óta színes
víz folyik? Jelezte-e ezt az Önkormányzat az ivóvíz-szolgáltatónak,
válaszoltak-e?
-
Öko-turisztikai
csalogatásként van-e esetleg lehetőség elektromosautó-töltőállomás kiépítésére?
6. Turisztikai
fejlesztések, az épített környezet védelme
-
Hol
lesz a tervezett kilátó, annak turisztikai előnyei, építési és fenntartási
költsége, készült-e a hasznosulásra, illetve a megépítés környezeti hatásaival
kapcsolatban hatástanulmány?
-
Készült-e
egyfajta Turisztikai Koncepció, van-e elképzelés a turisztika és a mezőgazdaság
összehangolására?
(ne az értékes kiránduló területeken,
üdülő-övezetben legeljenek a birkák, épüljön fel a hodály, vagy kerüljön sor a
Szövetkezet általi növény-termesztésre, avagy ezek moderált beépítése
„attrakcióként”, de ebben az esetben a birkatrágya takarítása a sétáló- és
kerékpárutakról feltétlenül szükséges, a falu egyedi település-szerkezetének
kihasználása a turisztikában, ha van koncepció, akkor érdemes csak olyan
pénzforrásokra pályázni, ami a beleillik a koncepcióba)
-
Tervezi-e
az Önkormányzat a strand kiépítésének bővítését?
(a Petörke tó jogi helyzete,
fejlesztési tervei, parkoló kialakítása, a környező növényzet, fű nyírása,
karbantartása)
-
a
Marófai tó sorsa,
-
tóhasznosítás,
patak-meder kotrás,
-
az
önkormányzati tulajdonú Petörke vendéglő sorsa, az ezzel kapcsolatos tervek,
-
a
bányai volt iskola állagmegóvása, esetleges felújítása és hasznosítása,
-
a
Református Egyház tulajdonában lévő épület állagmegóvása Szentbenedeken,
-
Tervezi-e
az Önkormányzat a Faluház befejezését vagy legalább az alsó szint kimeszelését?
-
Lehet-e
hasznosítani turisztikai szempontból a „tájképvédelmi szempontból kiemelt
terület” besorolású Kastélyparkot? Nyitott-e az ott átvezető kiránduló út? Mi
lesz a sorsa a Goszthony-kápolnának?
-
A
Települési Arculati kézikönyv bekerülési költsége, hasznosítása és alkalmazása?
(fenn van-e az önkormányzat
honlapján, betartja-e a lakosság és az Önkormányzat az ebben szereplő
ajánlásokat, szabályokat?)
7. Közösségi
terek, vonzóbb közösségi élet
-
Mi
a Faluházzal kapcsolatosan az Önkormányzat távlati célja?
(kihasználtsága, a működéssel,
fenntartással kapcsolatban benyújtott és az elnyert pályázatok nyilvánossága,
ezek hasznosulása; az ott dolgozók munkaköre és feladataik)
-
a
lipótfai Ereky-ház kihasználására vonatkozó tervek,
-
a
fiatalok (és egyéb korosztályok) igényeinek felmérése: focipálya, edzőterem,
autószerelő műhely, vendéglátóhely, klubok megszervezése,
-
Tervezi-e
végül is az Önkormányzat az új Polgármesteri Hivatal megépítését, mekkora a
költségvetés, eddig mennyit költöttünk telekvásárlásra, hídra, tereprendezésre?
A jelenlegi épület csak hirdetés vagy eladás alatt is áll-e: vételi szándék
esetén hova költözik a Hivatal?
(kell-e
új Hivatal, vagy a meglévő önkormányzati ingatlanok kihasználásával
megoldható-e a kulturált hivatali ügyintézés?)
-
Tervbe
van-e véve esetleg a lipótfai játszótér felújítása, avagy az egyre több gyermek
miatt új játszótér építése Bányán?
-
Támogatja-e
(támogathatja-e) az Önkormányzat a vállalkozókat nem anyagi formában? (inkubáció, nem kihasznált, sőt elhanyagolt
közösségi épületek hasznosítása, pl. irodai helyiségek kialakítása és
bérbeadása formájában)
8. Szociális
intézkedések, az idősek és nyugdíjasok életének erkölcsi és anyagi támogatása
-
a
támogatott étkezés minőségének növelése, esetleg más beszerzési hely
felkutatása,
-
a
nehezen mozgó idősek számára történő bevásárlás lehetőségének áttekintése, a
hétvégi meleg-étkezés biztosítása,
-
szociális
kenyér-program megvalósíthatósága,
-
az
ún.”nyugdíjas-programokra” történő eljutás elősegítése a falu meglévő
eszközeinek felhasználásával, idősek közösségi tere, klubja,
-
otthoni
segítségnyújtás, tűzifa-vágás,
-
a
szociális lakások bérbeadása,
-
közmunka
program működik-e még?
9. Adminisztratív
intézkedések
-
településrészi
részönkormányzatok átgondolása a földrajzilag széttagolt település-részek jobb
érdekképviselete érdekében (speciális település-szerkezet), avagy a Települési
Tanács felélesztése,
-
gépjármű
teljesítményadó tárgyévi beszedése a jobb költségvetési tervezhetőség
érdekében, ugyanezen adó időben történő kirovása és beszedése,
-
Milyen
helyi adókat vet ki az Önkormányzat, a befolyó bevétel nyilvánossá tehető-e az
Önkormányzat honlapján?
-
a
képviselők közötti munkamegosztás bemutatása, a képviselők aktív részvétele a
falu életében,
-
Tervezi-e
az Önkormányzat a Szervezeti és Működési Szabályzatának áttekintését?
(feladatmegosztás, település-részek
képviselete, aktualizálás
10. Pályázatok,
támogatások
-
tervezett
pályázatok megismertetése és véleményeztetése a faluközösséggel,
-
elnyert
pályázati összegek felhasználásának és hasznosulásának bemutatása,
-
az
iskola alapítványi támogatása,
-
a
lipótfai Ereky-ház felújításának bemutatása,
-
a
Magyar Falu Program pályázat tervezett felhasználása, milyen koncepció mentén
történik?
(egyéb pályázati tervek a 2019. és a
2020. években)
-
az
új Polgármesteri Hivatal pályázati vagy állami pénzből épülne-e?
-
Fiatal
gazda- és fiatal vállalkozó-pályázatok népszerűsitésére van-e lehetőség? (Amennyiben nincs kapacitás erre, támogatnák-e
például az EU-pályázatfigyelés alapján civilek által szerkesztett/kinyomtatott
plakátok elhelyezését a közösségi hirdetőfelületeken?)
11. Közérdekű
adatok, információk áramlása
-
a
falu honlapjának naprakészen való tartása, idegen nyelvű információk kitétele,
-
a
közérdekű információk, a falut érintő pályázatok feltöltése,
-
hirdetőtáblák
elkészítése és alkalmazása,
-
a
képviselők feladatkörének közzététele, elvégzett feladataik bemutatása,
-
a
képviselő-testületi ülések jegyzőkönyveinek, illetve a döntések külön ablakban
történő feltöltése,
-
kérésre
a faluban működő vállalkozások, őstermelők bemutatása, elérhetőségeik
közzététele,
-
a
közösségi jellegű egyéni beadványokra közösségi visszajelzés,
-
Van-e
lehetőség a faluban működő vállalkozások és az Önkormányzat közötti hatékonyabb
információ-áramlásra?
(minél többen fizetnek helyi adót,
annál több jutna közös céljainkra).
12. Kulturális
és közösségi élet fejlesztése, támogatása
-
ilyen
irányú pályázatok, tervek, művelődés-szervezés,
-
Mik
az Önkormányzat tervei a turisztika és a kulturális események összehangolása,
szervezése érdekében?
Ahogy
a szilvásszentmártoni önkormányzat támogatja és szervezi a F.A.L.U.-fesztivált,
úgy az Önkormányzat tervezi-e hasonló jellegű esemény rendezését, avagy a már
régóta létező Bárdudvarnoki Kulturális Hét / Zselic Lelke Fesztivál
támogatását, népszerűsítését?
-
a
társadalmi munka népszerűsítése, a falu polgáraiban erősen meglévő tenni-akarás
becsatornázása „értelmes”, társadalmilag és közösségileg hasznos célok
érdekében, a civil kezdeményezés és összefogás erősítése (mit tudunk tenni az
épületek karbantartásáért, a honlap fejlesztéséért, környezetünk szépítéséért
és a többi…).
Kelt
Bárdudvarnokon, 2019. április 19-én, Nagypénteken.
Tisztelettel:
Bárd
– Kriston József, Kristonné
Kunicz Mária,
Bárd
alsó – Horváth István, Szigeti Barna,
Bárdibükk
– Beizer
Judit,
Bánya
– Molnár Bálint, Makai Péter, Szabadi
Barbara, Kerestély Andrea
Lipótfa
– Őze István,
Kaposdada
– Őze Rajmund, Zsuzsandor Károly
Olajhegy
– Gács Gábor,
Zsippó
– Nagy Péter, Papp János, Pappné
Halbaksz Klára.
Bővebb
információ: bardudvarnokinfo.blogspot.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése