Magyar
Falu Program - elérhetőek a felhívások részletei!
A Magyar Falu Program első pályázatai több ütemben jelennek
meg 2019 ősz közepéig. Az önkormányzatokkal szemben nincs önerőelvárás,
valamint az alacsonyabb adóerő-képességű települések előnyt fognak élvezni.
A pályázati felhívások részletei és ingyenes előminősítésre
való jelentkezés alább!
A végleges pályázati felhívások napokon belül
megjelennek.
Előzetes információk szerint az alábbi témákban lehetséges
majd pályázatot benyújtani:
1. Orvosi rendelő, orvosi eszközök beszerzése alprogram
1. célterület:
orvosi rendelő felújítására, bővítése; (abban az esetben is
támogatható, ha többfunkciós az épület).
új, többcélú intézmény (háziorvosi, fogorvos, védőnő, gyermek) építésére, vagy felújítására;

2. célterület:
bútorok beszerzésére;
az orvosi feladatellátáshoz szükséges eszközök beszerzésére.

Pályázók köre:
5000 lakos alatti települések
helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 321)
helyi önkormányzatok társulása (GFO 327)
Támogatási intenzitás: 100 % intenzitású

2. Szolgálati lakás program
1. célterület:
5000 lakos alatti települési önkormányzatok tulajdonában
lévő orvosi rendelők fejlesztésének támogatása
új épület építése: ahol az orvosi praxis tartósan betöltetlen (6 hónapja legalább)
új épület építése: ahol az orvosi praxis tartósan betöltetlen (6 hónapja legalább)
2. célterület:
Az egyéb közfeladatot ellátó személyek számára kialakítandó
szolgálati lakás alprogram
új épület építése
felújítás (beleértve az épületgépészeti, épületvillamossági és épületszerkezeti fejlesztéseket),
átalakítás,
bővítés,
ingatlankiváltás,
funkciójukat vesztett épületek hasznosítása, funkcióváltás
új épület építése
felújítás (beleértve az épületgépészeti, épületvillamossági és épületszerkezeti fejlesztéseket),
átalakítás,
bővítés,
ingatlankiváltás,
funkciójukat vesztett épületek hasznosítása, funkcióváltás
Pályázók köre:
5000 lakos alatti települések
helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 321)
helyi önkormányzatok társulása (GFO 327)
Azon a települések, pályázhatnak, amelyek jegyző, pénzügyi munkakörben foglalkoztatott önkormányzati köztisztviselő, óvodapedagógus, felsőfokú végzettségű bölcsődei kisgyermeknevelő, körzeti megbízott számára biztosítanak szolgálati lakást a programból.

3. A nemzeti és helyi identitástudat erősítése
1. célterület:
Max 15 millió forint határig: meglévő közösségi és
kulturális építmények tereinek felújítása
2. célterület:
Max. 5 millió forint összeghatáráig: a közösségi célú
helyiségekben megvalósuló (program, eszköz beszerzés.)
3. célterület:
III. 2019. évi garantált bérminimumnak megfelelő összegben:
közösségszervező bértámogatás nyújtása (kizárólag csak 1 személy
megjelölésével)
Mindhárom önállóan támogatható célterületre benyújtható támogatási kérelem ugyanazon kérelemben.

Cél:
5000 fő lélekszám alatti települések számára a már meglévő
kulturális intézmények tereinek felújítására, kultúrát segítő személy
programszervező foglalkoztatására, valamint egyéb programszervezésre, és a
programokhoz kapcsolódó eszközbeszerzésre és működési költségekre.
Pályázók köre:
5000 lakos alatti települések
helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 321)
helyi önkormányzatok társulása (GFO 327)
Támogatási intenzitás: 100 % intenzitású
helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 321)
helyi önkormányzatok társulása (GFO 327)
Támogatási intenzitás: 100 % intenzitású
A Magyar Falu Program keretében továbbiakban az alábbi
kiírások jelennek meg:
4. Bölcsőde, óvoda program
A projekt keretében megvalósítandó tevékenységek:
- 1. célterület a „Bölcsőde” vonatkozásában:
újonnan létrehozandó önkormányzati tulajdonú bölcsődék, mini
bölcsődék megépítése;
férőhelyhiánnyal küzdő, meglévő bölcsődék, mini bölcsődék kapacitás bővítése és ehhez kapcsolódó átépítése; korszerűsítése, valamint tárgyi eszköz és berendezés fejlesztése;
jelenleg nem bölcsődei funkciót ellátó épületek bölcsődei, mini bölcsődei férőhelyek céljából történő átalakítása

- 2. célterület az „Óvoda” vonatkozásában:
azon helyi önkormányzatok esetében, akik nem rendelkeznek
óvodával, támogatás új óvoda építésére;
korábbi években bezárt óvodai épület újra nyitása, felújítással, átalakítással;
meglévő, de funkció nélküli épület óvodává történő átalakítása és felújítása;
támogatási forrás biztosítása a már működő óvodák férőhelybővítésére, a meglévő óvodák felújítására, férőhelybővítés nélkül, a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 2. melléklete szerinti követelmények szerinti eszközök és felszerelések beszerzésére.
Egy támogatási kérelem keretében egy intézmény (bölcsőde vagy óvoda vagy integrált intézmény) fejlesztésére igényelhet támogatást a Pályázó.
korábbi években bezárt óvodai épület újra nyitása, felújítással, átalakítással;
meglévő, de funkció nélküli épület óvodává történő átalakítása és felújítása;
támogatási forrás biztosítása a már működő óvodák férőhelybővítésére, a meglévő óvodák felújítására, férőhelybővítés nélkül, a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 2. melléklete szerinti követelmények szerinti eszközök és felszerelések beszerzésére.
Egy támogatási kérelem keretében egy intézmény (bölcsőde vagy óvoda vagy integrált intézmény) fejlesztésére igényelhet támogatást a Pályázó.
Pályázók köre:
5000 lakos alatti települések
helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 321)
helyi önkormányzatok társulása (GFO 327)
Támogatási intenzitás: 100 % intenzitású
helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 321)
helyi önkormányzatok társulása (GFO 327)
Támogatási intenzitás: 100 % intenzitású
5. Belterületi járdafelújítás anyagtámogatása, és
belterületi útfelújítás
Önállóan támogatható tevékenységek:
Útfelújítás és Járdafelújítás anyagtámogatása
Önállóan nem támogatható tevékenységek mindkét célterület vonatkozásában:

- előkészítési tevékenység (például tervezés, közbeszerzés
díja)
- a fejlesztéssel érintett útszakasz műtárgyainak felújítása
(pl.: híd)
- az út és környezetében lévő nyílt és zárt vízelvezető
rendszer felújítása, korszerűsítése, kialakítása
- út tartozékainak felújítása, korszerűsítése, forgalomtechnikai
létesítmények felújítása, korszerűsítése (pl.: jelzőtábla, jelzőlámpa cseréje,
útburkolati jelek kialakítása, gyalogosvédő létesítmények felújítása).
Nem támogatható tevékenységek különösen:
- a Magyar Közút Nonprofit Zrt. által kezelt belterületi
utak felújítása
- a projekt céljaihoz nem szükséges, azokhoz nem kapcsolható
fejlesztések és beszerzések;
- az elmúlt 5 évben hazai vagy uniós forrásból támogatásban
részesült, de még nem lezárt projektek vagy projektelemek.
Pályázók köre:
5000 lakos alatti települések
helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 321)
helyi önkormányzatok társulása (GFO 327)
Támogatási intenzitás: 100 % intenzitású
helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 321)
helyi önkormányzatok társulása (GFO 327)
Támogatási intenzitás: 100 % intenzitású
6. Eszközfejlesztés közterület karbantartására
Megvalósítandó tevékenység:
- 5000 fő lélekszám alatti önkormányzatok és önkormányzati
társulások számára új eszközök/munkagépek beszerzésére, amelyek hozzájárulnak a
közterületek megfelelő karbantartásához, közparkok, járdák, járda melletti
zöldterületek, emlékhelyek fenntartásához, gondozásához.
Önállóan támogatható tevékenységek:
Önkormányzati tulajdonú vagy önkormányzati vagyonkezelésben
lévő utak, közterületek kezelését, karbantartását, rendszeres felújítását
biztosító:
a) vontatott és függesztett munkagépek,
b) erőgépek (például traktor, bobcat),
c) erőgépek és vontatott, függesztett munkagépek,
d) ágaprító gépek beszerzése
e) kisebb gépek, eszközök: például fűnyíró, sövényvágó,
magassági ágvágó, szárzúzó, fűkasza, láncfűrész, fúró, áramfejlesztő, traktorra
homlokrakodó, sarokcsiszoló, gyémánt szemcsés korong, inverter (kisebb gépek
minimum összege: 50 000 forint) beszerzése.
Önállóan nem támogatható tevékenységek:
a) előkészítési tevékenység (például tervezés, közbeszerzés
díja) a projekt teljes költségének maximum
b) kiegészítő tartozékok, melyek az utak karbantartását
szolgáló erő- és munkagépek működtetéséhez nélkülözhetetlenek
Pályázók köre:
5000 lakos alatti települések
helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 321)
helyi önkormányzatok társulása (GFO 327)
Támogatási intenzitás: 100 % intenzitású
helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 321)
helyi önkormányzatok társulása (GFO 327)
Támogatási intenzitás: 100 % intenzitású
7. Falubusz (falu- és tanyagondnoki szolgálat)
fejlesztése
- Új falubuszok beszerzése és üzembe helyezése
falu- és tanyagondnoki szolgáltatást üzemeltető települések
részére, akik korábban támogatás keretében még nem szereztek be falubuszt,
valamint a falugondnoki szolgálat esetében a lélekszáma 2019. január 1-én nem
haladja meg az 600 főt., a tanyagondnoki szolgálat esetében a lélekszáma 2019.
január 1-jén nem haladja meg a 400 főt.
Új falubuszok beszerzése és üzembe helyezése újonnan létrejött falu- és tanyagondnoki szolgálatok számára
A már meglévő, 6 éves kort meghaladó, és az amortizációs határérték feletti (160.000 km) futásteljesítménnyel rendelkező falubuszok cseréjére, azon pályázók esetében, ahol nem áll fenn fenntartási kötelezettség
Új falubuszok beszerzése és üzembe helyezése újonnan létrejött falu- és tanyagondnoki szolgálatok számára
A már meglévő, 6 éves kort meghaladó, és az amortizációs határérték feletti (160.000 km) futásteljesítménnyel rendelkező falubuszok cseréjére, azon pályázók esetében, ahol nem áll fenn fenntartási kötelezettség
Pályázók köre:
5000 lakos alatti települések
helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 321)
helyi önkormányzatok társulása (GFO 327)
Nem részesülhet támogatásban:

új falubusz beszerzése, vagy cseréje esetén a pályázatban
érintett települési önkormányzat, más hazai vagy uniós forrás keretében (pl:
ÚMVP) az elmúlt hat évben jelen pályázat tartalmával megegyező támogatásban
részesült.
falubusz cseréje esetén a jelenleg meglevő lecserélni kívánt falubusz életkora nem haladja meg a 6 évet a pályázat benyújtásának pillanatában, és amortizációs határérték alatti (160.000 km alatt) futásteljesítménnyel rendelkezik
falubusz cseréje esetén azon települések, ahol meghaladták a futásteljesítményt (160.000 km), és élettartamot (6 év), de a korábbi támogatás (hazai vagy uniós) keretében beszerzett járműre vonatkozóan még fenntartási kötelezettségük áll fenn

8. Óvoda udvar program
Projekt keretében megvalósítandó tevékenységek:
Önállóan támogatható tevékenységek:
- Óvodaudvar, játszóudvar kialakítása, felújítása,
korszerűsítése (pl. kerékpártároló/babakocsi tároló létesítése, kerítés
építése, javítása, zöldterület fejlesztése, ivókút építése, új burkolat
kialakítása, egyéb fejlesztések)
- óvodai szolgáltatásokhoz kapcsolódó eszköz és
felszerelések beszerzése
Önállóan nem támogatható, választható tevékenységek:
- a hatályos jogszabályoknak megfelelő, kötelezően
(minimálisan) előírt számú parkoló-férőhely és akadálymentes parkoló-férőhely
létesítése (az óvoda épületének telkén belül, és ha az adottságok szükségessé
teszik a parkolók a telekhatártól mért, legfeljebb 100 m-en belüli
önkormányzati tulajdonú közterületen is létesíthető) azzal, hogy a fejlesztésre
kerülő parkolóhelyek a fenntartási időszak végéig nem lehetnek díjkötelesek;
- udvari akadálymentesítés,
- projekt-előkészítés, tervezés,
- projekt végrehajtási költségek
Pályázók köre:
5000 lakos alatti települések
helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 321)
helyi önkormányzatok társulása (GFO 327)
Támogatási intenzitás: 100 % intenzitású
helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 321)
helyi önkormányzatok társulása (GFO 327)
Támogatási intenzitás: 100 % intenzitású
9. Óvodai sport program
A pályázat célja:
- önkormányzati tulajdonú óvodák sportpályájának kialakítása
az „Irány a pálya program” keretében.
A projekt keretében megvalósítandó tevékenységek:
- új óvodai sportpálya kialakítása:” Irány a pálya”
programban való részvétellel egy 8x16 méteres rekortán borítású, többfunkciós
sportpálya építése
Pályázók köre:
5000 lakos alatti települések
helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 321)
helyi önkormányzatok társulása (GFO 327)
Támogatási intenzitás: 100 % intenzitású
helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 321)
helyi önkormányzatok társulása (GFO 327)
Támogatási intenzitás: 100 % intenzitású
10. Polgármesteri hivatal felújítása program
Megvalósítandó tevékenységek:
- 5000 fő lélekszám alatti települések polgármesteri
hivatalainak külső és belső felújítására, korszerűsítésére, illetve a közös
önkormányzati hivatalok felújítását is támogatja, mivel a hatályos jogszabályok
alapján 2000 fő lakosságszám alatti település nem tarthat fent önálló
polgármesteri hivatalt.
Önállóan támogatható tevékenységek: (1 tevékenység
kötelezően megvalósítandó)
- kizárólagos önkormányzati tulajdonban lévő, polgármesteri
hivatal funkciót betöltő épület,
külső és belső felújítása,
átépítése, korszerűsítése (fűtéskorszerűsítés, nyílászárócsere, hőszigetelés, meglévő világítási rendszerek, infó- és telekommunikációs hálózat korszerűsítése)
- kizárólagos önkormányzati tulajdonban lévő, polgármesteri hivatalt is működtető, többfunkciós épület,

átépítése,
korszerűsítése (fűtéskorszerűsítés, nyílászárócsere, hőszigetelés, meglévő világítási rendszerek korszerűsítése)
átépítése,
korszerűsítése (fűtéskorszerűsítés, nyílászárócsere, hőszigetelés, meglévő világítási rendszerek korszerűsítése)
Önállóan nem támogatható tevékenységek:
- megújuló energiaforrás alkalmazása
- akadálymentesítés
- bútorcsere
- előkészítési tevékenység (pl.: tervezés, közbeszerzés
díja)
- A megvalósításhoz kapcsolódó tevékenységek (például
műszaki ellenőrzés, projekt menedzsment szakhatósági engedélyezési költségek,
hozzájárulások, bejegyzési költségek. tanúsítványok)
Pályázók köre:
5000 lakos alatti települések
helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 321)
helyi önkormányzatok társulása (GFO 327)
Támogatási intenzitás: 100 % intenzitású
helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 321)
helyi önkormányzatok társulása (GFO 327)
Támogatási intenzitás: 100 % intenzitású
11. Temető fejlesztése program
1. célterület:
- Maximum 30 millió forint összeghatárig ravatalozó
építésére, bővítésére (filagória, illemhely), külső és belső felújítására,
2. célterület:
Max 5 millió forint összeghatárig:
- temetőhöz kapcsolódó épület vagy építmény külső és belső
felújítása (vizesblokk, illemhely, kápolna, külön kiszolgáló építmények)
- urnafal kialakítása, felújítása, kolumbárium (az urnafal
elhelyezésére szolgáló épület) kialakítása,
- temetőben található közlekedési utak és egyéb
infrastruktúra (pl vízvételi helyek, locsolókút telepítése) építésére,
felújítására
- jogszabályi kötelezettség megvalósítása érdekében, tárgyi
eszköz beszerzésére (halottak ideiglenes elhelyezésére szolgáló tároló halott
hűtő),
- hulladéktároló
- temető bekerítése,
- a temetkezési helyek közvetlen környezetének megújítása
(kerítés, sétány, járda építése, felújítása, parkosítás, parkrendezés),
Pályázók köre:
5000 lakos alatti települések
helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 321)
Támogatási intenzitás: 100 % intenzitású
helyi önkormányzati költségvetési irányító és költségvetési szervek (GFO 321)
Támogatási intenzitás: 100 % intenzitású
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése