2014. december 25., csütörtök

Beiczer Judit: Leltár

Beiczer Judit
Karácsonyi cikk 2014. december
Bárdudvarnoki Hírmondóba

LELTÁR

Kedves Bárdudvarnokiak! Karácsonykor és év vége felé két téma köré fókuszálunk, az egyik a szeretet a másik pedig egy leltár féle, amit, ha nem megfelelő, rögtön egy fogadalom vagy kívánság követ.
A leltár lehet anyagi természetű, de számba vehetjük emberi kapcsolatainkat is. Bárdudvarnoki szubjektív leltárom szerint anyagi javakban szépen gyarapodtunk, pl.: buszmegállók ahol megvalósíthattam régóta dédelgetett tervünket, színes kerámia készítését, mely remélem a várakozóknak ugyanannyi örömet ad majd, amennyi élvezetet nyújtott a létrehozása. Szeretnénk ezzel is méltón ápolni a Goszthony család szellemi hagyatékát. Talán kerámia utcatáblákkal és házszámokkal is bővülni fog a falukép, ha „Isten” is úgy akarja. Reméljük, hogy a bárdibükki utasok sem sokáig élvezik a szabadtéri várakozás örömeit. A kaposvári kórháztól is kapott az Alkotótelep egy megtisztelő felkérést, mely a kórházi kápolna színes ablaküvegeinek megtervezésére és kivitelezésére vonatkozik. A három ablak az ökumené jegyében született és az ott lábadozó betegek és orvosok lelki épülését szolgálja. Az ablakok megtekinthetők a kórház új szárnyának 2. emeletén. Az anyagi leltár szerint az üveg alkotótelep két új olvasztókemencéje is megújult, melyet az Iparművészeti Egyetemisták tanárukkal segítettek át- és újjáépíteni. Lehetőség van az iskolai kötelező 50 órát az Alkotótelepen ledolgozni, minden diákot szeretettel várunk (közmunkásokat is szívesen látnánk, ha kapnánk segítségül a közösségi terület szépítésére).
Az emberi kapcsolatok leltárát már nehezebb objektíven elkészíteni, hisz a kiadás-bevétel oldalt mindenki máshogy érzi. Itt emlékeznék meg azokról az emberekről, akik magányosan éltek ezért talán sűrűbben néztek a pohár fenekére, és csendesen, nyomtalanul hagyták itt a földi világot. Egy embert kiemelnék közülük, neve Lóki József volt, aki művészi színvonalon gyakorolta szakmáját, a kőművességet. Munkái őrzik emlékét.
2014-ben a nem anyagi leltárt gazdagította egy asztal is mely kerek és közéleti. A Közéleti Kerekasztal célja, közügyeink közös gyakorlása, alakítása. Összejövetelek minden hónap első péntekén vannak, általában a volt református iskolában, de külterületeken is. Aki szeretne véleményével, észrevételeivel, a falu ügyeivel kapcsolatos témákhoz hozzászólni, bátran megteheti. Az asztal kerek, így mindenki azonos távolságra ül a centrumtól – ami a közös ügy. A nyilvánosságnak és szabad véleménynyilvánításnak augusztus óta egy internetes fórum, a Bárdudvarnok Infó is teret ad. Szeretettel várjuk a faluval kapcsolatos cikkeket, hozzászólásokat.
Sajnos az emberi kapcsolatok leltára számomra már szomorúbb képet mutat. Tapasztalom néhol a gyanakvás, bizalmatlanság, gyávaság, előítélet, kirekesztés megjelenését. Más ember megítélése, személyes kapcsolat helyett, a róla kialakított kép alapján történik sok esetben.
Mit is kívánhatnék a jövő esztendőre? Az anyagi javak, épülése, szépülése után, az emberi kapcsolatok bizalmon és őszinteségen alapuló erősödését. Végül szeretnék köszönetet mondani falunk Jegyzőnőjének (így az önkormányzatnak is), hogy a szeretet, jóindulat és együttműködés számomra eddig ismeretlen, bizarr, újszerű formáját választották családunk részére karácsonyi ajándékul, mely egy rendőrségi feljelentésben testesült meg.

Szép karácsonyt mindenkinek!
Beiczer Judit


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése