Karácsonyi Buli 2014.12.27
2014. december 27., szombat
2014. december 25., csütörtök
Beiczer Judit: Leltár
Beiczer Judit
Karácsonyi cikk 2014. december
Bárdudvarnoki Hírmondóba
LELTÁR
Kedves Bárdudvarnokiak! Karácsonykor és év vége felé két
téma köré fókuszálunk, az egyik a szeretet a másik pedig egy leltár féle, amit,
ha nem megfelelő, rögtön egy fogadalom vagy kívánság követ.
A leltár lehet anyagi természetű, de számba vehetjük emberi
kapcsolatainkat is. Bárdudvarnoki szubjektív leltárom szerint anyagi javakban
szépen gyarapodtunk, pl.: buszmegállók ahol megvalósíthattam régóta dédelgetett
tervünket, színes kerámia készítését, mely remélem a várakozóknak ugyanannyi
örömet ad majd, amennyi élvezetet nyújtott a létrehozása. Szeretnénk ezzel is
méltón ápolni a Goszthony család szellemi hagyatékát. Talán kerámia
utcatáblákkal és házszámokkal is bővülni fog a falukép, ha „Isten” is úgy
akarja. Reméljük, hogy a bárdibükki utasok sem sokáig élvezik a szabadtéri
várakozás örömeit. A kaposvári kórháztól is kapott az Alkotótelep egy
megtisztelő felkérést, mely a kórházi kápolna színes ablaküvegeinek
megtervezésére és kivitelezésére vonatkozik. A három ablak az ökumené jegyében
született és az ott lábadozó betegek és orvosok lelki épülését szolgálja. Az
ablakok megtekinthetők a kórház új szárnyának 2. emeletén. Az anyagi leltár
szerint az üveg alkotótelep két új olvasztókemencéje is megújult, melyet az
Iparművészeti Egyetemisták tanárukkal segítettek át- és újjáépíteni. Lehetőség
van az iskolai kötelező 50 órát az Alkotótelepen ledolgozni, minden diákot szeretettel
várunk (közmunkásokat is szívesen látnánk, ha kapnánk segítségül a közösségi
terület szépítésére).
Az emberi kapcsolatok leltárát már nehezebb objektíven
elkészíteni, hisz a kiadás-bevétel oldalt mindenki máshogy érzi. Itt emlékeznék
meg azokról az emberekről, akik magányosan éltek ezért talán sűrűbben néztek a
pohár fenekére, és csendesen, nyomtalanul hagyták itt a földi világot. Egy
embert kiemelnék közülük, neve Lóki József volt, aki művészi színvonalon
gyakorolta szakmáját, a kőművességet. Munkái őrzik emlékét.
2014-ben a nem anyagi leltárt gazdagította egy asztal is
mely kerek és közéleti. A Közéleti Kerekasztal célja, közügyeink közös
gyakorlása, alakítása. Összejövetelek minden hónap első péntekén vannak,
általában a volt református iskolában, de külterületeken is. Aki szeretne
véleményével, észrevételeivel, a falu ügyeivel kapcsolatos témákhoz
hozzászólni, bátran megteheti. Az asztal kerek, így mindenki azonos távolságra
ül a centrumtól – ami a közös ügy. A nyilvánosságnak és szabad véleménynyilvánításnak
augusztus óta egy internetes fórum, a Bárdudvarnok Infó is teret ad.
Szeretettel várjuk a faluval kapcsolatos cikkeket, hozzászólásokat.
Sajnos az emberi kapcsolatok leltára számomra már szomorúbb
képet mutat. Tapasztalom néhol a gyanakvás, bizalmatlanság, gyávaság,
előítélet, kirekesztés megjelenését. Más ember megítélése, személyes kapcsolat
helyett, a róla kialakított kép alapján történik sok esetben.
Mit is kívánhatnék a jövő esztendőre? Az anyagi javak,
épülése, szépülése után, az emberi kapcsolatok bizalmon és őszinteségen alapuló
erősödését. Végül szeretnék köszönetet mondani falunk Jegyzőnőjének (így az
önkormányzatnak is), hogy a szeretet, jóindulat és együttműködés számomra eddig
ismeretlen, bizarr, újszerű formáját választották családunk részére karácsonyi
ajándékul, mely egy rendőrségi feljelentésben testesült meg.
Szép karácsonyt mindenkinek!
Beiczer Judit
2014. december 24., szerda
Karácsonyi, ünnepi miserend
https://www.facebook.com/groups/188178224526490/permalink/936472019697103/
Karácsonyi, ünnepi miserend:
Karácsonyi, ünnepi miserend:
Karácsonyi, ünnepi miserend:
Dec 24 szenteste: 22:00.
Dec 25 nagykarácsony: 15:00.
Dec 26 karácsony másnapja: 15:00.
Szeretettel várunk mindenkit!
A pásztorjáték ma 21:30-kor kezdődik!
Dec 24 szenteste: 22:00.
Dec 25 nagykarácsony: 15:00.
Dec 26 karácsony másnapja: 15:00.
Szeretettel várunk mindenkit!
A pásztorjáték ma 21:30-kor kezdődik!
2014. december 20., szombat
II. Mester Bendegúz Karácsonyi Emlékfürdés a Petörkén
Forrás:
https://www.facebook.com/groups/188178224526490/permalink/933735079970797/
Kapcsolódó cikkek:
http://bardudvarnokinfo.blogspot.hu/search/label/k%C3%A1b%C3%ADt%C3%B3szer
A dinasztia:
https://www.facebook.com/groups/188178224526490/permalink/933735079970797/
Kapcsolódó cikkek:
http://bardudvarnokinfo.blogspot.hu/search/label/k%C3%A1b%C3%ADt%C3%B3szer
A dinasztia:
- I. Mester Bendegúz minden bárdudvarnokiak cárja,
- II. Mester Bendegúz trónörökös
Kedves Bárdiak!
Meghirdetjük a "II. Mester Bendegúz Karácsonyi Emlékfürdés a Petörkén" nagysikerű rendezvényünket.
December 24-én délben találkozunk a Petörkén a gátnál!
Pálinkát, forralt bort és fürdőgatyát hozni szabad.

2014. december 19., péntek
Közmeghallgatás 2014.12.18
Közmeghallgatás 2014.12.18
???
Aki tudja mi volt, legyen szíves írja meg!
???
Aki tudja mi volt, legyen szíves írja meg!
Bárdudvarnok Községi Önkormányzat Képviselö-testülete 2014. december 18. napján 18: 00 órakor a Bárdudvamoki Községházán (Csokonai utca 9.) KÖZMEGHALLGATÁSSAL egybekötött, nyílt képviselő-testületi ülést tart.
|
NAPIRENDI PONTOK:
|
1. Beszámoló az Önkormányzat 2014. évi működéséről, tevékenységéről
Előadó: polgármester
2. Beszámoló a tanyagondnoki szolgálat 2014. évi tevékenységéről
Előadó: Szecsődi Tibor, tanyagondnok
3. Tájékoztató Bárdudvarnok 2014. évi közbiztonsági helyzetéről
Előadó: Illés Norbert, r. alezredes, őrsparancsnok
4. Egyebek
|
2014. december 14., vasárnap
Közmeghallgatás 2014.12.18 hirdetmény
Közmeghallgatás 2014.12.18 hirdetmény!!!
Az előző képviselő-testületi ülésen döntés született, hogy 2014. december 18-án, Közmeghallgatás lesz!!!
Az előző képviselő-testületi ülésen döntés született, hogy 2014. december 18-án, Közmeghallgatás lesz!!!
***
|
7478 Bárdudvarnok, bárd utca 36.
|
Bárdudvarnok Községi Önkormányzat Képviselö-testülete 2014. december 18. napján 18: 00 órakor a Bárdudvamoki Községházán
(Csokonai utca 9.) KÖZMEGHALLGATÁSSAL egybekötött,
nyílt képviselő-testületi ülést tart.
|
NAPIRENDI PONTOK:
|
1.
Beszámoló az Önkormányzat 2014. évi
működéséről, tevékenységéről
Előadó: polgármester
2.
Beszámoló a tanyagondnoki szolgálat 2014.
évi tevékenységéről
Előadó: Szecsődi Tibor, tanyagondnok
3.
Tájékoztató Bárdudvarnok 2014. évi
közbiztonsági helyzetéről
Előadó: Illés Norbert, r. alezredes, őrsparancsnok
4.
Egyebek
|
Bárdudvarnok, 2014. december 11.
|
|
2014. december 13., szombat
Gyógyszertár - Kaposmérő
Kaposmérő Gyógyszertár Telefon: 82/478-327
Jó pásztor Gyógyszertár
7521 Kaposmérő, Hunyadi u. 5/a.
Dr. Árva-Lóky Zsófia gyógyszerész
hétfő: 7.45-13.00, 13.20-17.00
kedd: 7.45-13.00, 13.20-17.00
szerda: 13.00-17.30
csütörtök: 7.45-13.00, 13.20-17.00
péntek: 7.45-13.00, 13.20-17.00
Telefon: 82/478-327 Térkép patika Kaposmérő

Ünnepi nyitva tartás:
https://www.facebook.com/photo.php?fbid=862107793840050&set=a.293514887366013.82871.100001225133427&type=1&theater
2014. december 11., csütörtök
Közös testületi ülés 2014.12.08
Bárdudvarnok és Kaposszerdahely községek közös képviselő-testületi ülést tartottak 2014. december 8-án, hétfőn.
Mivel 2014. december 11-én, nincs Bárdudvarnok honlapján semmi erről, ezért csak az informális tájékoztatás alapján tudjuk a közvéleményt tájékoztatni.napirendek:
A körjegyzőség költségvetésének elfogadása.
Közös óvoda szétválása.
Közös hivatal szétválása.
Vajon hogy kerültek ezek napirendre? És mi lett az eredmény?
-------
Bárdudvarnok polgármestere előadta, hogy 2018-ra Bárdudvarnok város lesz!
2014. december 10., szerda
Bánkuti - Grátz kutya eltűnt
Happy end!!!
Sziasztok!
Tegnap eltűnt a mi kutyánk is, de látták már azóta több helyen is, csak nem tudták, hogy a miénk. Hogyha valaki felismeri valahol, kérlek hívja ezt a számot: 0670/9774763 (ez anyukámé). Köszönjük!
amúgy ez egy régi kép, most már egy kicsit nagyobb

- Sarolt Grátz jajj, nagyon nagyon szépen köszönjük, meglett, csak kicsit fáj a lába, meg elfáradt nagyon:)
Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata
1948. december 10-én fogadta el az Egyesült Nemzetek Szervezetének Közgyűlése az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, mint azt a közös Eszményt, melynek elérésére minden népnek és minden nemzetnek törekednie kell...
Szabad embernek születtem
Édesanyám nevelt engem
Jogaimat nem ismertem még
Lelkiismeretes voltam
A törvényeket megtanultam
Testvéreim nem találtam meg
Lelkiismeretes voltam
A törvényeket megtanultam
Testvéreim nem találtam meg
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének alapokmánya
A világszervezet legfőbb célkitűzései közé sorolja
Az emberi jogok és alapvető szabadságok
Tiszteletben-tartásának előmozdítását.
Az ENSZ közagyülése 1948 december 10.-én
Elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát
Mint azt a közös eszményt,amelynek elérésére
Minden népnek,és minden nemzetnek törekednie kell.

Minden ember szabadon születik, És egyenlő méltósága és joga van
Az emberek ésszel és lelkiismerettel bírván
Egymással szemben testvéri szellemben kell,hogy viseltessenek
Az emberek ésszel és lelkiismerettel bírván
Egymással szemben testvéri szellemben kell,hogy viseltessenek
Szabad embernek születtem
Édesanyám nevelt engem
Jogaimat nem ismertem még
Lelkiismeretes voltam
A törvényeket megtanultam
Testvéreim nem találtam meg
Lelkiismeretes voltam
A törvényeket megtanultam
Testvéreim nem találtam meg
2014. december 9., kedd
Szombathelyi kutya eltűnt
Update!!!
23 perce ·
Sziasztok! Meglettek a kutyáink:) mindenkinek köszönjük aki segített és megosztotta
Ma reggel eltűnt két barna színű kaukázusi kutyánk, ráadásul az egyiknek most vannak kiskutyái.. aki esetleg látta őket/hallott felőlük az legyen szíves mindenképp hívni minket ezen a számon:+36309403648, vagy írjon üzenetet facebookon. Segítségeteket előre is köszönjük!
Korrupcióellenes Világnap
KONFERENCIA, SZÍNHÁZ ÉS KONCERT A KORRUPCIÓELLENES VILÁGNAPON
2014-12-08 15:28:33
Ma van a Korrupcióellenes Világnap, amelynek alkalmából a Transparency International Magyarország (TI) fesztivált rendez az A38 Hajón. A konferencia után, este a TÁP Színház bemutatja a korrupciós színdarabját, utána pedig ingyenes Mary PopKids koncert várja az érdeklődőket.
Vagyis mindenkihez szólunk, és mindenkit várunk. A Korrupcióellenes Világnapnak ugyanis pont ez a lényege, minél több embernek szeretnénk megmutatni, hogy küzdenünk kell a korrupció ellen.
A Világnapot minden év december 9-én tartják az ENSZ Korrupció Elleni Egyezményének 2005. decemberi hatályba lépésére emlékezve, a Transparency International Magyarország pedig idén rendezi a hatodik „Átláccó” Fesztivált.
Koradélután, 15 órától „Minden, amit a lobbizásról tudni lehet” címmel konferenciát rendeznek, amelyen felszólal Lieselore Cyrus, Németország magyarországi nagykövete, Roland Galharague, Franciaország nagykövete és Tove Skarstein, norvég nagykövet is. Az Átláccó fesztivál panelbeszélgetéseiben mások mellett részt vesz Gajus Scheltema, Hollandia budapesti nagykövete, Bolcsik Zoltán, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatója, Beke Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. PR és kormányzati kapcsolatok vezetője, Kutas István, a Telenor vállalati kommunikációs igazgatója, Sinku Pál, a Legfőbb Ügyészség főosztályvezető ügyésze és Kékedi Szabolcs, az Országos Bírósági Hivatal főosztályvezető-helyettese.
A múlt héten bemutatott Korrupció Érzékelési Index eredményei azt mutatják, hogy Magyarország továbbra is nagyon korrupt, és európai uniós és regionális összehasonlításban is egyre lejjebb csúszik. Sok kormányzati döntés teljesen átláthatatlan, a hatalom pedig az elmúlt években módszeresen felszámolta azokat az intézményeket, amelyek a kormány hatalmát korlátozni és ellenőrizni tudnák. „A kulcs mindannyiunk kezében van: a politikai elitet rá kell ébresztenünk arra a felismerésre, hogy átlátható és befogadó intézményrendszert alakítson ki, amely nem az érdekcsoportok gazdagodását szolgálja, hanem minden egyes állampolgárt” – véli Martin József Péter, a TI ügyvezető igazgatója.
A fesztivál keretében tartandó konferencián az állami szervek képviselői a korrupció elleni intézkedésekről beszélnek: megtudhatjuk, hogy milyen tapasztalatai vannak minderről a bírói karnak, az ügyészségnek és a rendőrségnek. Szó lesz a korrupció előfordulásának lehetőséget adó területekről is, az ún. forgóajtó-effektusról, a vagyonnyilatkozati rendszerről és az összeférhetetlenségi szabályok betartásáról is.
A második szekció az üzleti szektort célozza, a résztvevők arról beszélnek, hogy miként változtak a lobbizás eszközei. A szabályozás hiánya és a példátlan hatalomkoncentráció egyaránt hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon a lobbizásnak rejtett, „unortodox” fórumai jöttek létre; ilyenek a kormány és a vállalatok között létrejött stratégiai megállapodások. Miként az a TI korábban megjelent tanulmányábólkiderül, e politikai és kommunikációs természetű egyezmények révén a kormány önkényesen tesz különbséget a piaci szereplők között.
Hogyan gyűrte maga alá a rulettkerék az ovisokat? Pályázat a lobbizásról.
A TI és a 444 korábban közös lobbipályázatot írt ki, amelyre közel 100 izgalmas történet érkezett. Arra voltunk kíváncsiak, hogy az állampolgárok milyen lobbizással kapcsolatos korrupciós történetekről tudnak. A pályázatra fiktív és valós történeteket egyaránt vártunk, és nem kellett csalódnunk. Az első négy helyezett megdöbbentő – és valós – történeteket írt le. Ezekből megtudhatjuk, milyen az, amikor egy kaszinó előrébb való a Down-szindrómás gyermekek integrált nevelésénél, vagy éppen azt, hogy hogyan zajlik ma Magyarországon egy erdőterület korrupt árverése. Arról is tudomást szerezhetünk, hogy hány évig folytathat egy cég illegális környezetszennyező tevékenységet, továbbá arról is szó esik, hogy mi kerülhet egy 4 km-es kerékpárúton 280 millió forintba.
A pályázati kiírással a szervezők célja az volt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy – bár a lobbizás önmagában nem bűnös dolog – ma Magyarországon átláthatatlanul zajlik, és a folyamat végén, miként azt a lobbitörténetek mutatják, az egyéni vagy a csoportérdekek sokszor felülírják a közérdeket.
A beérkezett írásokból a TÁP alternatív színházi társulat színdarabot rendezett, amelyet az Átláccó fesztiválon láthat először a közönség.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)