Feladó: Gyula
Berkesi
Küldve: 2014.
október 28. 10:41
Címzett: Info Bárdudvarnok
Permanens téma:
Választás - 2.
Még mindig, folyamatosan, a választásról! Magyarázatként, csak
annyit, hogy hitem szerint, az emberi lét alapja és egyik jellegzetessége: a
"választás"! - Választani jó és rossz között!
E jog és lehetőség megadatott a "bőrruhába" öltöztetés előtt!
Különös, utópisztikus gondolatokkal készültem a 2014. október 27-én
Bárdudvarnokon tartott önkormányzati fórumra. - Megalakult az új (félig régi)
Képviselő-testület! Arra mertem gondolni:
Milyen jó és épületes, jövőbe mutató, – az 58 évvel korábbi nemzeti egységre emlékező – lehetne, az ülés, ha minden jelölt, aki
indult a "mérlegelésen", megjelenne és meghallgatná a "ki és
meg" választottak ESKÜTÉTELÉT!? - Sajnos nem így történt! Mondhatnám
nagyon csekély érdeklődés mutatkozott a választók részéről! Kár, hiszen emelkedett volt a
hangulat, a kimondatlan gondolatok ott vibráltak, miként a tekintetek és
testbeszédek is bőven ontották az információt!
A napirendi pontokat
már előbb közzétettük. Az új Képviselő-testület ellenszavazat nélkül mindent, olajozottan működve elfogadott.
A Helyi Választási Bizottság elnökének tájékoztatója alapján, a választási
eredményekből egyértelműen következtethetünk arra, hogy a polgármester legitimációja meghatározó! Mester Balázs polgármester előadási stílusán meglátszott, hogy Ö is tisztában van legitimációs helyzetével.
Az ESKÜTÉTEL után, (nekem szívhez szólóan
hangzott) a Polgármester így kezdte: „Minden magyar embernek súlyos szavak
hangzottak el!" - Igen! Az eskü kötelez! „Isten engem úgy segéljen!"
E mondat, különösen súlyos!
A Polgármester ismertette
ciklusprogramjára vonatkozó elképzeléseit. Ezúton szeretném
tisztelettel felkérni Őt, hogy juttassa el
hozzánk, közzététel céljából az elhangzottakat a helyi
tájékoztatás céljából. Bizakodóan hallottuk, hogy a Polgármester nem zárkózik el a helyi, építő javaslatok, programba való beépítésétől sem. Ígérem, igyekszünk majd
javaslatokkal és véleményekkel élni, a közjó építése érdekében.
Ezúton hívom fel az érdeklődő közvélemény figyelmét, hogy az Önkormányzat SzMSz-nek felülvizsgálatára kerül sor. Ezért indokolt lehetne, hogy a
Választópolgárok véleményt nyilvánítsanak,
igényeket fogalmazzanak meg, melyeket képviselőik útján esetleg a mi nyilvánosságunk segítségével tehetnénk közüggyé.
Az alkalmat illető, személyes elismerésemet azzal zárom, hogy számomra meggyőző volt a Polgármester FIDESZ iránt való elkötelezettsége. Nincs
okom vitatni ennek őszinteségét. Örülök e politikai orientációnak, különösen azért, mert ebből eredően várom, hogy az eddig főleg anyagiasságot megjelenítő szemléletet felválthatja egy más, egy új út. Ennek a remélt új útnak a szellemi természetét
is meg kell jeleníteni!
A majdan, (reméljük mielőbb) kidolgozásra kerülő
"ciklusprogramban" feltehetően a szellemi, erkölcsi és anyagi vonatkozások harmóniában, szerves egységben jelennek majd meg, a bárdudvarnoki entitás szigorú és reális helyzetmegítélése
függvényében.
A "BÁRDI BÉKE" záloga az "egység"! Az egységhez a "kétség" meghaladásával lehet eljutni. A kétség megoldása az alkotó "egyeztetés", - a VITA! Tehát a vita nem zárható ki, - a lényeg, hogy tárgyszerű, ésszerű és építő legyen.
"Az Igazság a
Hatalom éke, Igazságból lesz a földi Béke"
Berkesi Gyula Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése