--
Eredeti üzenet --
From: Gyula Berkesi [mailto:gyula.berkesi@gmail.com]
Sent: Thursday, September 25, 2014 6:11 PM
To: http://bardudvarnokinfo.blogspot.hu,
[BÁRDIAK]
Subject:
TŰZGYÚJTÁS
„Hol azelőtt az angyal
állt a karddal, -
talán most senki sincs.”
Kormányzati
támogatással, a "helyi hagyományok ápolása és erősítése céljából"
országos mozgalommá nemesül/het/ a Szent Mihály napi Tűzgyújtás.
Lipótfa
patrónusa Szent Mihály főangyal. Boldogabb időkben, a lipótfai búcsú alkalmával
szentmisét is celebráltak, - manapság már nem! Mint Lipótfán élő,
kötelességemnek érzem, hogy a Bárdudvarnoknak nevezett közigazgatási területen,
ismeretlen helyi szervezők által rendezett tűzgyújtás előtt, néhány gondolatot
közzé tegyek.
Szent
Mihály főangyal attribútumai a kard vagy lándzsa és a mérleg. A csőszkunyhó és
a madárijesztő nem köthetőek a mennyei seregek fővezérének tevékenységi
köréhez.
Szent
Mihály egykoron a Földre taszította és megkötötte a sátánt, de nem semmisítette
meg. A végítéletkor feloldozza majd a gonoszt, hogy az Isten rendje szerint,
utoljára, elvégezze a reá rótt feladatokat.
Szent
Mihály az utolsó ítélet főangyala, Ő teszi mérlegre az ember jó cselekedeteit
és gonoszságait. Nem csak elméletben!
Szent
Mihály kardja és mérlege, most és az idők végezetéig, munkálkodik minden valódi
közösségben is. Egy csoport csak akkor válik igazán közösséggé, ha tagjai
külön-külön, de együtt is,a szellemi megismerés útját járják. A közösséggé
válás útja fájdalmas, hiszen mintha tőr hatolna át a szíven, az önlegyőzések
során. Szent Mihály kardja és mérlege kegyetlen nyíltság önmagunkkal szemben, a
változás és változtatás bátor akarata, önmagunk és a Föld tökéletesítése
érdekében.
E
nap kormányzati segítséggel való megünneplése, a nemzet nemesítésére való kísérlet.
A helyi szervezőknek illik tisztában lenniük, a szellemi megismerés azt
jelenti, hogy át kell hatolni a belső és külső sötétségen, a szellem tüzének
erejével. Saját "kész", adott belső és külső valóságokkal, kegyetlen,
kíméletlen módon kell tudni szembenézni. E realitások elől nem menekülhet
senki. Az embercsoportoknak is végig kell járniuk a saját útjukat, hogy
megnemesedve közösséggé válhassanak, vagy könnyűnek találva, a puszta lét
állapotának megfelelően, csak lakosságként, tömegként, várják a végső
mérlegelést.
Minden
külső impulzust mérlegelni kell a Szellem Tüze által, ami szent azt szentként,
ami profán, azt profánként, a maga helyén kell kezelni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése